Sztárok

Párjáért ezt is megtette – Détár Enikő súlyos döntést hozott

Détár Enikő hitelt vett fel

Détár Enikő és szerelme nagyon kevés időt tudnak együtt tölteni, a színésznő állandóan a színházban van, Péter pedig tanít. Tudták előre, hogy így lesz, de ennek ellenére is nehéz. Anyagilag sem volt egyszerű, mint mindenki másnak, nekik is kölcsönt kellett felvenniük az építkezéshez.

"Volt némi pénz a válás után, de a többit hitelből finanszírozom. Bízom annyira magamban, hogy menni fog a törlesztés. Sok éjszakán át beszélgettünk erről Péterrel, végül bevállaltuk. Senki nem tartott fegyvert a fejemhez, az én vágyam, igényem volt. Egy gyönyörű faluban éltünk, ezt nem szerettük volna elveszíteni. Közel a város, de szükségem van a zöldre, az elvonulásra. Pest közelében van, ahol a panorámába szerettem bele. Az utazással járó kényelmetlenség, plusz pénz megéri a nyugalmat. Kicsi a telek, ezért a beépíthetőség miatt sokáig tervezgettünk. Nagyon szép, kicsi ház lesz, nyugalmas, mert mindenkinek lesz saját szobája, ahol magára tudja csukni az ajtót" - árulta el a lapnak a művésznő, akinek az is nagyon fontos, hogy a gyerekek otthon érezzék magukat az új házban.

"Soha nem léptem meg" - Détár Enikő szakítani akart Rékasival?

Fotó: TV2/Mokka; Leadfotó: mediaklikk.hu
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Meryl Streep gyermekei közül többen is a művészvilágban találták meg a helyüket, 40 éves lánya, Grace pedig nemcsak tehetségével, hanem édesanyjára emlékeztető vonásaival is rendre magára vonja a...
Utazás
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak nyomot hagyjanak rajta.
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.