Sztárok

Demi Moore közös képet posztolt Bruce Willisszel – Így reagált a fotóra a színész mostani felesége

A színésznőnek a jelenleg zajló Cannes-i Filmfesztivál okán támadt kedve nosztalgiázni, azt idézte fel, amikor ex-férjével anno ők is részt vettek a rangos eseményen. Demi Moore Instagramra feltöltött fotójához Bruce Willis mostani felesége, Emma Heming is hozzászólt.

Baráti a viszonyuk

Demi Moore és Bruce Willis egykor Hollywood álompárja volt. 1987-től 2000-ig tartó házasságuk alatt lányuk született, és a válásukat követően is megőrizték a jó kapcsolatot, olyannyira, hogy a színész is meghívást kapott ex-felesége esküvőjére 2005-ben, amikor Moore Ashton Kutcherrel állt az oltár elé. Bár azóta tudjuk, hogy ez a frigy sem tartott örökké, Willis ilyen szempontból szerencsésebb volt: 2009-ben vette feleségül Emma Heming fotómodellt. Házasságukból két kislány született: Mabel 2012-ben, Evelyn pedig 2014-ben jött világra.

Az exek közötti jó viszonyt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Moore, közös lányaikkal és a Willis többi családtagjával együtt nyilvánosan támogatja az afáziával küzdő, színészettől emiatt visszavonult sztárt. A minap például egy közös fotót osztott meg kettejükről az Instagram-oldalán. A kép akkor készült, mikor a házaspár 1997-ben a Cannes-i Filmfesztivál vörösszőnyegén pózolt Az ötödik elem című film premierjén.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A bejegyzéshez Emma Heming is kommentelt, hozzászólásában pedig egy erős pozitív érzelmek sorozatát kifejező szlenget használt (angolul: all the feels, szó szerinti magyar fordításban azt jelenti: minden érzelem), illetve gyönyörűnek nevezte a képen szereplő párost.

Úgy tűnik, Andie remek génjeiből kijutott mindkét lányának: Margaret olyannyira szerencsés, hogy szépségéből még modellkarriert is tudott csinálni.

Leadfotó: Ron Davis/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.
Lifestyle
Évente mintegy 160–170 ezer forintot dob a kukába egy négytagú magyar család az ételpazarlással. Bár Magyarország az uniós átlaghoz és a korábbi évekhez képest is javuló tendenciát mutat, a...