Sztárok

Megújult zsűrivel tér vissza a Dancing with the Stars

Kiderült, ki lesz az új zsűritag

A második évadban csatlakozik a Dancing with the Stars zsűrijéhez Bereczki Zoltán. Ez a szerep nem idegen a színész-énekesnek, azonban először értékel majd olyan versenyzőket, akik nem a saját terepükön próbálják bizonyítani tehetségüket.

Az biztos, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen nagyon sok szempontot figyelembe véve kell értékelnünk egy korántsem egyszerű műfajban. A versenyzők mind a nagyközönség előtt élő emberek, így azt gondolom, valamilyen formában érteniük kell a történetmeséléshez, meg kell tudniuk szólítani a közönségüket. Az a kérdés, kinek sikerül majd érzelmet kifacsarni és megértetnie magát a táncon, egy-egy produkción keresztül. Ez pedig nem egyszerű, hiszen megvannak mindenkinek a maga adottságai és ezáltal akár korlátai, de éppen ezért én a szándékot, a szorgalmat, az alázatos munkát is figyelni és értékelni fogom” – árulta el Zoli.

További újdonságok is várhatók a műsorban. Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.