Különös dolog derült ki Csukás Istvánról: a nagy meseíró egyik szenvedélyéről rántotta le a leplet Szakonyi Károly

Generációk nőttek fel Csukás István meséin, melyeket kicsik és nagyok egyaránt kedvelnek és olvasnak a mai napig. Hogy milyen volt magánemberként hazánk egyik legismertebb meseírója, az most egy sorozatból derült ki.

A nagy meseíró

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Csukás István életében az hozta a döntő fordulatot, amikor a Magyar Rádió egy diákköltők részére meghirdetett pályázatára az egyik barátja beküldte néhány versét – az irományokkal első helyezést írt el, ekkortájt fogalmazódott meg a 17 éves Csukásban, hogy költő akar lenni. Ez végül meg is valósult, habár az ország sokkal inkább íróként ismeri a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas Istvánt, aki pályafutása alatt olyan mesefigurákat teremtett meg a gyerekek számára, mint például Süsü, a sárkány, Mirr-Murr vagy éppen Pom Pom. A költő és író végül egy csodálatos karrier után 83 évesen, 2020 februárjában hunyt el – halála után két évvel most végre kiderült, mi volt a meseóriás egyik nagy szenvedélye, amelynek hobbiszinten hódolt a mindennapok során.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.