Kendőzetlen őszinteséggel vallott Csősz Bogi: ezért gyötörte pánikroham a házassága alatt

„Pánikrohamot okozott ez a másik féle működési elv”

„Kezdetben adódtak nehézségek. Nem értettem, hogy miért ne öltözködhetnék úgy, ahogy én szeretnék. Aztán ebben is megtaláltam valahogy az arany középutat. Kialakult a saját stílusom úgy, hogy a török kultúrával is összeegyeztethető legyen a megjelenésem. Önazonos maradtam, de erős megfelelési vágy is hajtott" – ismerte el Csősz Bogi, akit eleinte pánikroham is gyötört. „Mindent meg akartam tanulni a férjem kultúrájáról és amikor azzal szembesültem, hogy egy összejövetelen a férfiak és nők külön vonulnak, nem értettem. Pánikrohamot okozott ez a másik féle működési elv. Mi nem így vagyunk berendezkedve, nálunk egy pár leválik a közösségről. Ott viszont erősebb a közösség, annak próbálnak megfelelni. Tulajdonképpen ez egy örök nehézség maradt kettőnk között. Én egyre jobban vágytam volna arra, hogy megéljük a mi kettőnk kapcsolatát és függetlenedjünk a közösségtől. Ugyanakkor nem várhatom el valakitől, akinek ez adja a gyökereit, hogy csak úgy hátat fordítson ennek" – vallotta be a 95.8 Sláger FM-en hallható 'Lélekközösség Peller Marainnal' című műsorban Csősz Bogi.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A producer-színésznő imádja a vízpartot és a nyarat.

Leadfotó: YouTube/ LifeTV

Oldalak

Lifestyle
Nap mint nap használjuk, mégsem gondolunk bele, milyen veszélyeket rejthet magában. Egyetlen figyelmetlen pillanat is elég lehet ahhoz, hogy komoly baj történjen az otthonunkban.
Lifestyle
A bankoknál is előfordulhat komoly baki, és most felütötte a fejét egy technikai hiba.
Sztárok
A Forma–1 történetének legfiatalabb világbajnoka nemcsak a versenypályán került a figyelem középpontjába: hónapok óta azt találgatják, hogy egy szőke szépség személyében ismét rátalált-e a szerelem.
Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét három csillagjegy számára: olyan lehetőségek találhatják meg őket, amelyekre korábban talán nem is gondoltak. Egy váratlan ajánlat, egy új...