Sztárok

Újabb hírek a kórházban kezelt Csollány Szilveszterről: Tóth Dávid rettenetesen aggódik barátjáért

Tóth Dávid, az olimpiai ezüstérmes magyar kajakozó szoros barátságot ápol a koronavírussal kezelt tornásszal, Csollány Szilveszterrel, így nem csoda, hogy aggódik érte – A Nagy Ő sztárja most megtörte a csendet, és elárulta, mikor beszélt utoljára az olimpikonnal.

Jelenleg is kórházban ápolják

Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, Csollány Szilveszter válságos állapotba került a koronavírusfertőzés miatt, amit még novemberben kapott el. Az olimpikont előbb Sopronban, majd Budapesten kezelték, időközben pedig lélegeztetőgépre kapcsolták őt, pedig kezdetben az ismerősei szerint nem tűnt súlyosnak a baj. Mióta a szörnyű hír napvilágot látott, az egész ország egy emberként szorít és imádkozik a sportolóért, családja azonban továbbra sem árul el részleteket az állapotáról. Időközben viszont az is kiderült, hogy egy modern eljárás lehet az, amivel az orvosok megmenthetik az életét, ugyanis létezik egy olyan különleges lélegeztetőgép, amivel a fiatalabb, súlyos állapotban lévő betegeket tarthatják életben. Ennek neve ECMO, azaz extrakorporális membránoxigenizáció, ami lényegében egy műtűdőeljárás, amely a beteg testén kívül végzi el a vörösvértestek mesterséges oxigénellátását és a szén-dioxid eltávolítását. Mivel a beavatkozás nagyon megterhelő a szervezet számára, ezért idősebb pácienseknél nem alkalmazható, de Csollánynyál szerencsére igen. Mindenki arra kíváncsi tehát, hogy van jelenleg az olimpikon, és természetesen barátai is aggódnak érte – Tóth Dávid kajakos elárulta, mikor beszélt utoljára Szilveszterrel.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.
Egészség
A magnéziumhiány sokakat érint, nagyon fontos, hogy időben felismerjük a problémát és mielőbb tegyünk ellene.
Lifestyle
Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor a frissen sült, meleg kenyér illata járja át a házat. De tudtad, hogy van egy titkos összetevő, melynek köszönhetően nemcsak finom, de hihetetlenül puha is lesz...