Sztárok

Csepregi Éva nehéz helyzetbe került: „Erős bennem a hiányérzet”

Az énekesnő őszintén mesélt a jelenlegi nehéz helyzetről.

Karantén

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Csepregi Évának különösen nehéz volt a karanténidőszak, hiszen nem volt alkalma közönség elé állni. „A színpad, a közönség az életem része, ami hihetetlen erőt és boldogságot ad. Az első pár hét még nem volt annyira szörnyű, de most már nagyon nehéz, és erős bennem a hiányérzet” – fejtette ki az énekesnő a Borsnak. Azonban örömét is lelte a kényszerű elvonulásban, hiszen így több lehetősége volt olyan dolgokkal foglalkozni, amikre korábban nem jutott ideje. Rengeteget zenélt, főzött és alkalma nyílt megismerni lakhelyét, Szentendrét is.

A cikk még nem ért véget, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Egészség
Sajnos a nyári erős hőhullámoknak köszönhető, hogy elkezdett terjedni a húsevő fertőzés, vagyis a Vibrio.
Sztárok
Szilágyi Tibor 83 évesen, családja körében, békében hunyt el. Az biztos, hogy kalandos életútja volt.
Utazás
Az egyik olvasónk is kapott a 20 ezer forintos autós bírságból, de jelezték neki, hogy ezt nem kell befizetni.
Lifestyle
Vannak dalok, amelyeket magyarként már gyerekkorunk óta kívülről tudunk és bárhová vetődünk is a világban, egy taktusból megismerünk. Ezeket a hagyományos, generációkat összekötő dallamokat most új...
Lifestyle
Egy multinacionális cég vezetősége zseniális PR-akciónak szánta a hétközi jótékonysági munkát, ám az utolsó pillanatban meggondolták magukat, és átrakták a hétvégére – természetesen fizetés nélkül. A...
Egészség
A magas koleszterinszint világszerte milliókat érintő, csendes veszélyforrás, amely közvetlenül növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Egy friss orvosi tanulmány szerint azonban egy...