Sztárok

Császár Előd két évtizeddel az autóbalesete után vallott először a megrázó részletekről

Hamis információk

A kilencvenes évek egyik legnépszerűbb zenészének pár pillanat alatt megváltozott az élete. Az üggyel kapcsolatban rengeteg álhír is terjedt. „Annyi ostobaság terjeng erről, ami egyáltalán nem igaz, hogy nem is nagyon lehet ezzel harcolni. Mert amikor ez megtörtént, utána mindenki akart egy szeletet a tortából, az újságok, a tévék, a rádiók, és aztán egyszerűen volt, aki hazudott. Nem igaz az, hogy drogoztam. Nem igaz az, hogy ittam. Nem igaz az, hogy mások is voltak mellettem” – vallotta be az énekes.

A hamis nyilatkozatok miatt szenvedett a leginkább. „Másnap nyilatkozta valaki a rendőrségtől, hogy én kábítószeres állapotban vezettem, de ez nem volt igaz, és abban a pillanatban tudtam, hogy baj van, mert ezzel nem tudok harcolni. (...) Pedig én tudtam, hogy nem, és aztán később ez ki is derült, mert a bírósági ítéletben benne is van, hogy a balesetben nem játszott szerepet sem drog, sem pedig alkohol. És azért én nem vagyok akkora ember, hogy ezt el lehetett volna intézni” – jelentette ki az énekes.

Az öt és fél évig elhúzódó bírósági eljárás után újra kellett kezdenie az életét: kettétört a karrierje, tönkrement a magánélete, ráadásul az anyagi nehézségei miatt el kellett adnia a lakását. Mindemellett az évek során rengeteg támadást is kapott, többször megfenyegették, és az is előfordult, hogy az utcán idegenek tettek rá megjegyzéseket. „Az emberek úgy gondolják, hogy én ezt megúsztam, csak azért, mert nem ítéltek letöltendő börtönbüntetésre. De alapvetően a lelki része ennek soha nem szűnik meg” – mondta el Császár.

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.