Csányi Sándor meglepő vallomása: Szóba sem állt filmbéli szerelmével

Hogyan lehetett egy ennyire összetett szerepre felkészülni? Mi inspirált?

Már régebben is olvastam a témával kapcsolatban. Szolzsenyicintől A GULAG szigetcsoportot és az Ivan Gyeniszovics egy napját. Borzalmas, egyszerűen borzalmas történetek! Amitől nekem azonnal lezsibbadt kezem-lábam, hogy amikor a munkatáborban nem volt elég ember, akkor az éppen arra járó vándorcigányokat hurcolták magukkal, Magyarországról pedig az összes német nevű embert vitték. Rengeteg zsidó élt német hangzású néven, aki korábban megjárta a náci haláltáborokat. Nem elég, hogy először vitték a nácik, mert zsidó, utána vitték a szovjetek, mert náci. Semmiféle igazság vagy következetesség nem volt! Rémes! Gyakorlatilag bárkire bármit rá lehetett bizonyítani. Voltak olyan paragrafusok, mint a merényletre készülődés gyanúja. Na, ezzel mit csinálsz? Voltak olyan családok, akiket azért vittek el, mert a szomszéd feljelentette őket, amiért nem hallotta, hogy miről beszélnek. Tehát nyilvánvalóan sugdolóztak, ha valaki sugdolózik, akkor valami rosszra készül. Az emberéletnek semmiféle értéke nem volt. Ennyit tudtam tenni az ügy érdekében, hogy ezeket elolvastam. A környezet, bár épített díszlet volt, és a hideg, a fagy is sokat adott. Jobban át tudtuk érezni ezeknek az embereknek az állapotát. Fontosnak tartom még megemlíteni, hogy a nagyon pici szerepeket is színészekre bízták a készítők, nem statisztákra. Nagyon nem mindegy, hogy harminc színész vagy harminc statiszta van ott. Utóbbiak az ebédszünetet, a napi díjat várják. Eszemben sincs bántani őket, de ez egy másik szakma. A színész a piciből is akar valamit csinálni. Ez érezhető volt, feszült, komoly munka volt.

Milyen volt a partnereddel, Gera Marinával dolgozni? Mennyire tudtatok együttműködni?

Fura volt, hogy egyáltalán nem beszélgettünk a jeleneteken kívül. A filmben is csak tőmondatokat váltunk. Egyébként Marina a feleségem osztálytársa volt, ismerem főiskolás kora óta, láttam vizsgaprodukciókban. Szóval ismertem már régóta, de valahogy azt éreztem, hogy ez nem az a film, amikor rendben van, hogy a szünetben a színészek a kávé mellett fecsegnek a magánéletükről. Egyébként nagyon jó a viszonyunk, de akkor is úgy gondolom, hogy van olyan film, ahol jó, amikor az ember feloldódik és dumcsizik, és van olyan, amikor talán annyira nem. Azt gondolom, azért a karakter valahogy hat az emberre. Szóval gyakran csak ültünk és jó hosszan nem beszélgettünk egymással. Intenzíven, mélyen voltunk együtt, de egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz. Időm nagy részét amúgy is a lakókocsiban szoktam tölteni, mert nagyon el lehet fáradni. Ha 30-40 napot forgat az ember, akkor fölösleges elfáradni a beszélgetésben. A karakterem egy nagyon szűkszavú ember, ezt próbáltam tartani a forgatáson, tulajdonképpen túl sokat senkivel nem beszéltem.

Nemcsak a kamera előtt vagy aktív, hanem a színpadon is. Tavaly decemberben mutattátok be a Tháliában a Premierajándék című darabot, amit te rendeztél. Milyenek a nézői visszajelzések?

Nagyon jók, a jegyek el vannak adva, úgyhogy szuper! Mindig azt szoktam mondani, hogy egy előadás fokmérője, hogy jönnek vagy nem jönnek. Olyan nincs, hogy egy előadás nagyon jó, nagyon szeretik, csak nem nézi senki. Olyan viszont van valamiért, hogy az előadás nem olyan jó, mégis nézi mindenki. Mindig a nézőknek van igaza. Ha jönnek, akkor azért, ha nem, akkor azért.

Milyen előadásokban láthatnak még a nézők?

A legfontosabbak a Ketten egyedül című előadás Schell Judittal, illetve A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás? című egyszemélyes vígjáték.

Fotók: Szupermodern Filmstúdió