A 90-es évek szupermodelljének ritkán látott lányára nincsenek szavak: a 20 éves Grace kiköpött mása anyjának – Fotók

Christy Turlingtont és munkásságát valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, 20 éves lányát azonban még nem ismeri úgy a világ, mint ahogyan azt megérdemelné.

Gyönyörű, szexi és tehetséges

Christy Turlington az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején vált ismertté, mint szupermodell: olyan kampányokban szerepelt, mint a Calvin Klein vagy épp a Maybelline, Grace Coddington, az amerikai Vogue magazin kreatív igazgatója pedig egyenesen odáig ment, hogy Turlingtont a világ legszebb nőjének kiáltotta ki. Az 55 éves modell szépsége tehát mára már senkinek sem kérdés, habár élete még így sem volt fenékig tejfel, a siker és a jó adottságok ugyanis nem tudták őt megóvni néhány hibától. Christy 13 évesen kezdett el dohányozni, 16 évesen pedig már ott tartott, hogy napi egy doboz cigarettát is elszívott. 10 évvel később, 26 évesen azonban végleg abbahagyta a dohányzást, de öt évvel később így is korai stádiumú tüdőtágulást diagnosztizáltak nála. Szerencsére azonban szokásai és egészségügyi problémái nem akadályozták meg őt abban, hogy rátaláljon az igaz szerelem: a modell 2003-ban feleségül ment Edward Burns színész-rendezőhöz, akitől még ugyanebben az évben megszületett Grace nevű lánya, majd három évvel később Finn. Érdekesség egyébként, hogy Christy nővére, Kelly épp Edward testvéréhez, Brian Burnsthoz ment feleségül. Grace Burns, Turlington lánya idén októberben már 21 éves lesz, és egyre jobban hasonlít gyönyörű édesanyjára, akinek nyomdokaiba is lépett – galériánkban mutatjuk őt!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Nem mindennapos dolog, hogy anyáról és lányáról csak nehezen lehessen eldönteni, melyikük is a szebb, ám Salma Hayek és lánya, Valentina Paloma Pinault esetében épp ez a helyzet.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.