Christina Aguilera duplán ünnepelt szilveszterkor

Az énekesnő decemberben töltötte be a 30. születésnapját, mégis szilveszter napján ünnepelte a születésnapját.
Nem, nem felejtette el a nagy évfordulót, szimplán túl elfoglalt volt új filmje, a Burlesque promotálásával, nem volt ideje ünnepelni, ezért úgy döntött, inkább december 31-én összeköti a kellemeset a hasznossal és „duplázik”.
Christina így magyarázta a helyzetet: „A szülinapom decemberben volt, amikor is betöltöttem a 30-at! Ez nagy dolog – egy következő fejezete kezdődik az életemnek. Nyilas vagyok, de annyit dolgoztam a filmen, hogy el kellett halasztanom a szülinapi partimat, így most a szilveszteri buli lesz az én szülinapi partim.”
Ahelyett azonban, hogy aggódna az idő múlása miatt, inkább örül, hogy túlvan a húszas évein: vallja, most már elég élettapasztalattal rendelkezik, hogy optimistán léphessen be életének következő évtizedébe. Ahogy ő fogalmaz: „30-nak lenni jobb, mint 20-nak, azt mondom. A leckék, amiket megtanultam és az, ahogy felnőttem, egyszerűen hihetetlen.”
























