Sztárok

Csaknem belehalt súlyos betegségébe a ma 70 éves Cher! Két éve győzte le a kórt

Cher két évvel ezelőtt elkapott egy nagyon komoly fertőzést, amely olykor halálos kimenetelű is lehet. Szerencsére a sztár szervezete képes volt felvenni a vírus ellen a harcot, orvosai pedig a megfelelő kezelésben részesítették. Akkor ugyan félt, hogy esetleg nem éri meg ezt a napot, de már bátran kijelenthetjük: Cher ma 70 éves lett!

Ragyogó karrier, két férj, két gyermek és egy Oscar-díj

Cherilyn Sarkisian, vagy ahogyan ma világszerte ismerik, Cher 1946. május 20-án látta meg a napvilágot Kaliforniában, El Centróban, vagyis ma ünnepli a 70. születésnapját. A sztár mindössze 19 éves volt, amikor első férjével, Sonnyval együtt berobbant a köztudatba, I Got You Babe című slágerüket egyszerűen imádta a közönség. 1969-ben Cher világra hozta első gyermekét, Chaz, illetve akkor még Chastity Bonót. Az énekesnő lánya ugyanis transznemű férfi, aki 2008-ban operáltatta át magát. A sztár akkor azt mondta, nagyon nehéz anyaként megélni, hogy a gyermeked ennyire szenved abban a testben, amibe született, de képes elfogadni fiát olyannak, amilyen. 1976-ban második férjétől fia született, aki az Elijah Blue nevet kapta. Chert összesen kétszer jelölték Oscar-díjra, egyszer, mint legjobb női mellékszereplőt, egyszer, mint legjobb női főszereplőt. 1988-ban, a Holdkórosokért meg is kapta az aranyszobrocskát, ő lett az év legjobb színésznője.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Az utóbbi években nagyon megromlott az egészsége, lapozz, és tudd meg, milyen állapotban van most a sztár!

Fotó: zimbio.com, yahoo.com

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Sokan a konyhafelújításra vagy a fürdőszobára költik a legtöbb pénzt, ha szeretnék növelni otthonuk értékét. Az ingatlanszakértők szerint azonban van egy olyan részlet, amelyet a vevők szinte az első...
Lifestyle
Egy török házaspár békés, romantikus esti sétája váratlan és drámai fordulatot vett a tengerparton, amikor a hullámok között valami egészen megdöbbentő dologra lettek figyelmesek. Amit a vízben...
Lifestyle
Argentína mocsaras vidékén egy szinte hajszálpontosan kör alakú, rejtélyes sziget lebeg a vízen, amely ráadásul folyamatosan forog a saját tengelye körül. Az ufóhívők és a kutatók is lázasan keresik...
Sztárok
Sokan kíváncsiak arra, mi áll Gal Gadot irigylésre méltó alakjának hátterében a negyedik X felett is. A Wonder Woman sztárja egy kiegyensúlyozott étrendre és kemény, mégis átgondolt edzésmunkára...
Sztárok
Világraszóló lagzit ülnek Szicíliában, miután Eros Ramazzotti és Michelle Hunziker közös lánya, Aurora Ramazzotti polgári szertartáson fogadott örök hűséget szerelmének. A 29 éves híresség azonban...
Sztárok
Katalin hercegné étrendjét számos – részben protokoll, részben egészségügyi megfontolásból született – szabály befolyásolja, amelyek miatt bizonyos ételeket hivatalos események idején kerülni szokott...