Ilyen pimaszul jóképű volt fiatalon Bud Spencer: szakáll nélkül és elképesztően izmos testtel csavarta el a nők fejét a színész – fotók

Senkinek sem kell bemutatni Bud Spencert, a hatalmas pofonok koronázatlan királyát, aki nemcsak színészként, hanem sportolóként is nagy sikert aratott – fiatalon ráadásul olyan szívdöglesztő volt, hogy csak úgy tapadtak rá a nők.

Szemtelenül jóképű volt

Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli Nápolyban született 1929. október 31-én, s leginkább a Piedone-filmekkel, a spagettiwesternekkel és a Terence Hill-lel közös filmjeivel vált ismertté az egész világon. Már életében az európai filmtörténet egyik sokat emlegetett alakja volt: alakításai Európa-szerte, azon belül elsősorban hazájában, Németországban és Magyarországon is legendássá váltak, sőt az Egyesült Államokban sem ismeretlenek. Eleinte azonban talán ő maga sem gondolta, hogy a filmvásznon arat majd sikert, hiszen fiatalon sportkarrierről álmodott: gyerekkorában kezdett úszni, később pedig vízilabdázó lett, melynek köszönhetően csak úgy dagadtak rajta az izmok – fénykorában igazi sármőr volt, 192 centijéhez pedig 125 kilót nyomott. Mondanunk sem kell, hogy csak úgy tapadtak rá a nők, ám túl sok esélyük nem volt nála, ugyanis az izmos szívtipró korán megnősült, feleségéhez pedig halála napjáig hűséges maradt. Galériánkban megmutatjuk, milyen elképesztően jóképű volt fiatal éveiben Bud Spencer:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Olcsó, finom és nagyon kiadós.

Leadfotó: Rino Petrosino\Mondadori via Getty Images

Oldalak

Fashion&Beauty
A farmer örök klasszikus, de idén nyáron egészen új oldalát mutatja. Egyetlen jól megválasztott darabbal pillanatok alatt trendi, mégis könnyed szettet varázsolhatsz belőle.
Lifestyle
Nyáron nem ritka, hogy egyre több pók bukkan fel a lakás különböző pontjain. Mielőtt vegyszerekhez nyúlnál, érdemes megismerni egy olyan növényt, amelynek illatát állítólag nem kedvelik ezek a...
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.
Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.