32 évesen érte a borzalmas halál a 90-es évek legszebb ünnepelt színésznőjét: máig rejtély, mi történt vele pontosan

Brittany Murphy tragikus halála nem csupán a filmipart, de az egész világot megrázta 2009-ben, amikor is a színésznő mindössze pár nappal karácsony előtt rejtélyes körülmények között elhunyt.

A zuhany alatt talált rá édesanyja

1977. november 10-én látta meg a napvilágot Brittany Murphy, a Spinédzserek, a 8 mérföld és Sin City ünnepelt sztárja, aki színészként többnyire törékeny lelkületű nőket formált meg rövid, de annál sikeresebb pályafutása alatt. Anyja támogatásával Brittany már 14 évesen főszerepet kapott a Brenda Drexell című sorozatban, de több különböző, tiniknek szóló alkotásban is vendégszerepelt, ezek az alakításai pedig hamar fellendítették karrierjét. Murphy így 1995-ben már Alicia Silverstonnal, négy évvel később Winona Ryderrel és Angelina Jolie-val játszhatott a kamerák előtt, 2001-ben pedig Michael Douglas védencét formálta meg a Ne szólj száj! című filmben. Felfelé ívelt tehát színésznői munkássága, és a legnagyobbak közé is kerülhetett volna, ha 2009-ben, csupán 32 évesen nem éri őt utol a vég. Ekkor ugyanis szörnyű napra ébredt a világ, és Brittany édesanyja, aki lányára a zuhany alatt talált rá eszméletlenül…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nem sokan tudják, de a Golden Globe-díjas színésznőnek két gyönyörű lánytestvére is volt, egy nővére, Magda, valamint egy húga, Éva, és bizony mindhárom Gábor-lány hihetetlen genetikát, valamint színészi tehetséget örökölt felmenőiktől.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A Ráknak a Neptunusz és a Plútó energiája segít gyógyítani olyan érzelmi sebeket, amelyeket talán már régóta cipel.Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Utazás
Ma már szinte minden szálloda kínál Wi-Fi-t, azonban ha nem vigyázunk, akkor még a bankszámlánkat is megcsapolhatják.
Lifestyle
A rántott húsnál nagyon fontos, hogy átsüljön, de az is, hogy ne süljön túl.
Utazás
Te is irigykedve nézed azokat a repülőn, akik végigalusszák az utat? Milyen jó lenne, ha a felszálláskor lehunynád a szemed és mire kinyitod, már csak percekre lennél a célállomástól! Nem biztos,...
Sztárok
Elvis Presley öröksége nemcsak a zenetörténetben él tovább, hanem családja révén is, amely iránt a rajongók évtizedek óta töretlen érdeklődést mutatnak. Bár a Király unokái ritkán szerepelnek a...
Sztárok
Ismét elérkezett a nagy nap, a hazai Forma-1-es rajongók pedig lázban égnek. Itt tűnhetnek fel a sztárpilóták Budapesten.