Teljesen elszigetelte magát Brad Pitt luxusbirtokán: bánat gyötri a hollywoodi filmcsillagot - fotók

Brad Pitt nemrég nyilatkozott arról, hogy úgy érzi, az utolsókat rúgja a karrierjében. A hollywoodi filmcsillag minden életkedve elillant, és egyelőre senki sem tudja, mikor és hogyan talál vissza önmagához.

Tényleg az utolsókat rúgja?

Brad Pitt nem kerülgette a forró kását, a napokban megdöbbentő őszinteséggel vallott arról, belefáradt a színészkedésbe, és komolyan fontolóra vette, hogy hamarosan búcsút mond a rivaldafénynek. Nem csoda, hogy az 58 éves filmsztár kezd besokallni, a nejével való jogi csatározás ugyanis minden erejét felemészti: Angelina Jolie-val a Mr. & Mrs. Smith forgatását jött össze 2004-ben, s egy csapásra hollywoodi álompár lettek – tíz évre rá megesküdtek, hat gyereket neveltek, és úgy tűnt, szerelmük egy életen át tart. Aztán 2016-ban jött a hideg zuhany: a színésznő beadta a válókeresetet, és azzal vádolta a férjét, hogy több alkalommal erőszakosan viselkedett vele és gyermekeikkel az alkoholproblémái miatt, ám Brad végig tagadta a vádakat. A két filmcsillag több fontos ügy mellett a hat gyerek miatt is marakodik azóta, ez utóbbi a színész legnagyobb bánata. Az utóbbi időben még inkább begubózott, s jelenleg Los Feliz-i luxusbirtokán bujkál a világ elől…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Brad Pitt a brit GQ magazin hasábjain mesélt részletesen arról, hogyan viselte a színésznővel való viharos szakítást.

Leadfotó: Samir Hussein/WireImage/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Georgina Rodríguez maga volt a megtestesült elegancia Velencében a minap, amikor is egy sötétkék Gucci outfitben lejtett végig a Mr. Nelson, Did You Kill People? című film premierjének vörös...
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.