Döbbenetes - Súlyos kutyatámadás áldozata lett a fiatal magyar énekesnő
"A kutya nem engedett a harapásából"
Boggie a zenekarával és kutyájával kirándulni indult a salgótarjáni koncertjük előtt. Visszafelé egy olyan ház előtt jöttek el, amit két szín izom amerikai bulldog őriz. Az egyik hirtelen félretolta a kerítést és a az énekesnő kutyájának rontott.
"Pár másodperc volt az egész. A kutya egy pillanat alatt elkapta Palkót. Bárhogy próbáltam védeni őt, az ölésre készülő kutya nem tántorított: miután nagy nehezen sikerült kirángatnom a szájából Palkót, engem is megharapott (nyolc napon túl gyógyuló sérülésemtől még most is nehezen ülök). Ezután Palkóval együtt a kutya testsúlyától elestünk és a földön folytatódott a borzalom. Újra belekapott Palkóba én meg rúgtam ahogy csak tudtam. Közben a csapat egyik tagja husángot keresett, a másik pedig egy nagy kőtömböt vágott teljes erejéből a kutya oldalának, minden hatás nélkül. A kutya nem engedett a harapásából. Aztán egy hirtelen mozdulattal kirántotta Palkót és visszarángatta a kerítés alatt az udvarba, amit őriznie kellett volna, nem pedig kijönni onnan! Ekkor már biztos voltam benne, hogy meg fogja ölni Palkót" - olvasható az énekesnő beszámolójában, amit a képre kattintva részletesen is elolvashatsz.