Blake Lively a közellenség - Miatta hiúsulhat meg a Gossip Girl mozifilm

A manhattani fiatal elitről szóló sorozat tavaly ért véget, amit rengeteg rajongó még mindig nem dolgozott fel. Szomorúságukat egy mozifilm enyhítené, de Blake Lively miatt ez lehet, hogy sosem fog bekövetkezni.

A Serena Van Der Woodsent alakító Blake Lively a sikersorozat egyetlen szereplője, aki nem akar részt venni egy mozifilm elkészítésében, ugyanis véleménye szerint csak szörnyűre sikerülhetne.

Úgy tűnik, hogy Ryan Reynolds felesége már el is felejtette, hogy a Gossip Girlnek köszönheti karrierjét, így nem tartja fontosnak és jó döntésnek, hogy a sorozat készítői egy filmmel kedveskedjenek a rajongóknak. Ezzel a hozzáállásával elég sok ellenséget szerzett a szőkeség. Egy bennfentes a Star magazinnak beszélt a kialakult helyzetről.

„Minden oldalról nyomás éri, de ő azon a véleményen van, hogy ez egy borzasztó ötlet és semmiféleképpen nem akar részt venni ebben a projektben.”

A többi színész – Leighton Meester, Chace Crawford, Penn Badgley és Ed Westwick – ezek szerint örömmel fogadták az ötletet, hogy a mozivásznon lássák őket újra a sorozat rajongói, de nagyon úgy tűnik, hogy ez egy bizonyos személy miatt sosem fog bekövetkezni.

Fotó: styleandmore.net

Oldalak

Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.