Kitálalt Billy Ray Cyrus közel 30 évvel fiatalabb felesége - Ilyen borzalmakat kellett átélnie a country zenész mellett

Firerose és Billy Ray Cyrus kapcsolatát sokan döbbenettel fogadták, a hét hónap után véget ért házasságról pedig nem várt titkok lepleződtek le.

Hullámvölgyes kapcsolat

Firerose, vagy eredeti nevén Johanna Rose Hodges, ausztrál énekesnő, aki 2010-ben ismerte meg Billy Ray-t egy hollywoodi stúdióban, amikor az még második feleségével, Tish-sel volt házas. Firerose 22 éves volt akkoriban, Billy Ray pedig 48, ennek ellenére hamar barátok lettek. A country énekes állítólag azt mondta a lánynak, hogy egy igazi lelkitársra lelt benne és úgy gondolja, nekik még lesz egyszer egy szép, közös szerelmi történetük. Bár ezután nem tartották a kapcsolatot, tíz évvel később az énekes váratlanul felkereste Fireroset, hogy énekeljenek együtt egy duettet és azt mondta a lánynak, hogy az eltelt tíz évben minden nap gondolt rá. Folyamatosan ígérte, hogy elhagyja a feleségét a lányért, de mindig hozzátette, hogy ez nagyon bonyolult lenne a gyerekek miatt. Később aztán mégis kibontakozott szerelmük, hét hónapig tartó házasságuk viszont meglehetősen csúnya véget ért. Firerose döbbenetes részleteket árult el a PageSix-nek egy mélyinterjú során. Olvass tovább a részletekért!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Sok olyan sztár van, akik jó néhány évvel ezelőtt valamikor hosszabb vagy rövidebb ideig, de egy párt alkotott; cikkünkben most összeszedtük azokat a románcokat, amikről mostanra teljesen megfeledkezett mindenki.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...