Sosem hallott családi titokról rántotta le a leplet Bereczki Zoltán: szülei aggódtak, hogy tragikus sorsa jut

Bereczki Zoltán hazánk egyik legnépszerűbb és legkeresettebb színésze, énekese, valamint televíziós személyisége. Noha sokat szerepel a nyilvánosság előtt, vannak olyan dolgok az életében, amikről még a legnagyobb rajongói sem hallottak eddig.

Nagyon féltették

Bereczki Zoltán tehetsége már fiatal korában megmutatkozott, hiszen még csak középiskolás volt, amikor Toldy Mária énekesnő a szárnyai alá vette. Két évig dobolt, hegedült, emellett a Magyar Rádió Gyermekkórusában is énekelt, így nem is volt számára kérdés, hogy a későbbiekben művészi pályán szeretne bizonyítani. A híresség nem szerette a középiskolát, ám amikor felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, teljesen új élet kezdődött számára, hiszen az intézmény falain belül jött rá arra, hogy ami kisgyerekként közel állt a szívéhez, azt felnőttként hivatásszerűen űzheti. Szülei azonban eleinte nem repestek az örömtől, hogy fiuk művész szeretne lenni, és nagyon aggódtak érte – mint kiderült, meg is volt rá az okuk. Részletek a galériában!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az énekes-színész nem érezte magát komfortosan a középiskolában. Rendszeresen késve is ült be az iskolapadba, és mindig színes képzeletét hívta segítségül, amikor meg kellett indokolnia késlekedése okát.

Leadfotó: Instagram/ bereczkizoltan

Oldalak

Sztárok
Történelmi átrendeződés zajlik a nemzetközi politikában, hiszen a legfelsőbb állami és kormányzati tisztségekben világszerte egyre több nő kerül vezető pozícióba, így átformálva a nemzetközi...
Sztárok
Hónapok óta várják a nézők a Nyerő Páros jubileumi évadát, ám a premier többször is csúszott. Most L.L. Junior volt párja tisztázta, valóban a rapper áll-e a háttérben.
Egészség
Nem feltétlenül a tejtermékek jelentik az egyetlen jó választást, ha szeretnéd növelni a kalciumbeviteledet: egy sokoldalú zöldség is értékes segítséget nyújthat.
Lifestyle
A mai napon megnyílnak az állambiztonsági nyilvántartások, a következő időszakban családok és közösségek szembesülhetnek a múlt eddig rejtett történeteivel. A feldolgozásban hat szakember segít, hogy...
Home&Design
Hosszú ideig a világos, légies otthonok számítottak a lakberendezés legnagyobb kedvenceinek, most azonban valami egészen más kezd teret hódítani. Egyre többen fordulnak a karakteresebb, mélyebb...
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta ugyanabban az ingatlanban élsz, mégsem gondoltál arra, hogy egy apró hiányosság miatt akár jelentős bírságot is kaphatsz. Ráadásul nemcsak a pénztárcád bánhatja, ha megfeledkezel...