Félmeztelenül kapták lencsevégre: melltartó nélkül, szexi bugyiban mutatta meg álomalakját a Baywatch 54 éves sztárja

A sorozat egykori szőke bombázója a mai napig remek formában van, pedig jövő márciusban már 55 éves lesz.

Ma már barna hajjal hódít

Donna D’Errico nevét 1996-ban ismerte meg a világ, amikor megkapta a Baywatch című sorozatban Donna Marco szerepét, akit 18 epizód erejéig alakíthatott: a produkció meghozta számára a várva-várt hírnevet, hiszen a szőke bombázó a Baywatch után sorra kapta a kisebb-nagyobb szerepeket, ám olyan átütő sikert egyik alakításával sem tudott elérni, mint amilyent Donna Marco megformálásával. Na persze a most 54 éves színésznőnek sosem kellett attól félnie, hogy ne kapna valahol munkát, hiszen helyét már 1995-ben bebiztosította a szórakoztatóiparban, amikor is a Playboy magazinnak pózolt. Ezt követően vált a férfiak szemében valódi szexszimbólummá, és ezt a címet és pozíciót a mai napig őrzi is, ugyanis korához képest a színésznő remekül néz ki, legalább 15 évet letagadhatna – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint legfrissebb, félmeztelen fotója, ahol tökéletes idomait csupán egy szexi bugyi takarja. Galériánkban mutatjuk a tűzforró felvételt!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A néhai királynő élete minden területét illetően felállított jó pár szabályt és előírást, amit a környezetével is betartatott, halála után azonban minden megváltozott: Kamilla például az egyik íratlan szabálynak nem hajlandó többé engedelmeskedni.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...
Lifestyle
Gondoltad volna? Nem kell drága vegyszerekhez nyúlni, ha rozsdafoltot találsz a lakásban – a megoldás lehet, hogy már most is ott lapul a konyhádban.
Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...
Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...