A Barátok közt Mónikája volt - Farkasházi Réka ma sikeres énekesnő és családanya

A színpad továbbra is fontos szerepet tölt be az életében, de az első helyen a három gyermeke van.

A gyerekeknek él és alkot

Farkasházi Rékát a legtöbben a Barátok közt című telenovella Kertész Mónikájaként ismerték meg, de a színésznő már egészen fiatalon kipróbálta magát a képernyőn. 1994-ben, 17 évesen mutatkozott be Elek Judit Ébredés című filmjében, majd Gór Nagy Mária színitanodájába járt, lediplomázott, 1998-ban pedig bekerült a jól ismert sorozatba. 2005-ig forgatott a csapattal, majd elköszönt sorozatbéli családjától és barátaitól, hogy új projektekbe kezdhessen.

2001-ben férjhez ment Sárközy Bencéhez, majd három évvel később, 2004-ben megszületett az első gyermekük, kisfiuk, Benjamin, majd 2009-ben kislányuk, Rebeka. 2018 nyarán pedig ismét anyai örömök elé nézhetett, újabb kislány érkezett a családba, a kicsi Tamara. A színésznő nemcsak a saját gyerekeiért rajong, hosszú évek óta meséket és dalokat ír a legkisebbeknek. Zenekara, a Farkasházi Réka és a Tintanyúl óriási siker, még Fonogram-díjra is jelölték őket. A legnagyobb szerelem azonban egyértelműen a család az életében.

Lapozz, mutatjuk Réka gyönyörű családját!

Fotó: RTL Klub / Barátok közt

Oldalak

  • 1
  • 2

Szólj hozzá Te is!