Fogyása miatt bántják az énekesnőt: zseniális módon iskolázta le a testét kritizálókat

Meghan Trainort betámadták látványos fogyása miatt, amit az énekesnő nem hagyott válasz nélkül.
Sorra kapta a bírálatokat
Meghan Trainor napjaink egyik legsikeresebb Grammy-díjas popsztárja, aki olyan fülbemászó slágerekkel hódította meg a világot, mint a „Lips Are Movin” vagy a hatalmasat futott „All About That Bass”. Az 1993. december 22-én született énekesnő Nantucket szigetén nőtt fel, egy békés, kreatív közegben, ahol gyerekkora óta szinte körülölelte a zene: ennek köszönhetően korán megtanult több hangszeren játszani, és már egészen fiatalon saját dalokat kezdett írni. Szülei mindenben támogatták, még olyan zenefelvevő szoftvert is vásároltak neki, amellyel otthon rögzíthette a dalait. A középiskolai évek alatt Cape Codon nemcsak énekelt és trombitált a jazzbandában, de szorgalmasan fejlesztette gitártudását, sőt a helyi Island Fusion nevű zenekarban is fellépett. Kétszer is részt vett a rangos Berklee College of Music öthetes nyári kurzusán, ahol a dalszerzőverseny döntőjéig jutott. 2009-ben megválasztották a Nemzetközi Akusztikus Zenei Díj legjobb női előadójának, egy évvel később pedig a New Orleans Songwriters Festival fődíját is elnyerte.
Mire betöltötte a 18-at, Meghan már három teljes albumot rögzített saját szerzeményeiből, és szülei támogatásával rendszeresen járt dalszerzői találkozókra, ahol profi szakemberek hallgathatták meg a munkáját. Egy ilyen esemény hozta el az áttörést: leszerződött Nashville egyik neves kiadójához, a Big Yellow Dog Musichoz. A fiatal énekesnő ekkor érezte először igazán, hogy álma – a zenéből élni – valóra válhat. A kiadó hamar felfigyelt rá, és dalait több előadónak is elküldte, köztük a Grammy-díjas Rascal Flattsnek és Sabrina Carpenternek. Ahogy egyre több sikert aratott, az Epic Records is szerződést ajánlott neki, és ekkor kezdődött el igazán a világhír vezette út. Első kislemeze 2014 júniusában jelent meg, és bár a dalt eredetileg más előadóknak szánták, végül Meghan maga énekelte fel – a dal pillanatok alatt meghódította a slágerlistákat, és egy csapásra világsztárrá tette a fiatal tehetséget, aki azóta is sikert sikerre halmoz. Mindemellett a magánélete is szépen alakult: 2018-ban feleségül ment a Kémkölykök című filmből ismert Daryl Sabara színészhez, akitől két fia született, Riley és Bruce.
Az énekesnő a slágerein kívül az utóbbi időben azzal is felhívta magára a figyelmet, ugyanis látványos átalakuláson ment át: rengeteg pluszkilótól szabadult meg, miután úgy döntött, gyökeresen változtat az addigi életmódján. Sokat küzdött azért, hogy elérje a célját, ám ez nem mindenkinek nyerte el a tetszését: egyes kommentelők csúnyán betámadták a sztárt, mire ő frappáns válasszal vágott vissza az őt bírálóknak. A részletekért olvass tovább a galériában!
Leadfotó: Gilbert Flores/Variety via Getty Images
Forrás: HELLO! Magazine




























