Sztárok

Koronavírus-fertőzése után újra meg kellett tanulnia járni a Família Kft. 94 éves sztárjának

Baranyi László, akit a nagyközönség csak a Família Kft. című tévésorozat nagypapájaként ismer, élemedett kora ellenére sikeresen vette fel a küzdelmet a koronavírus-fertőzéssel, felépülése azonban nem volt akadálymentes.

"Teljesen elhagyott az erőm"

Számos más magyar híresség mellett a 94 éves színművész, a Família Kft. című szituációs komédiából ismert Baranyi László is átesett a koronavírus-fertőzésen. A művész 90 felett is elképesztő vitalitással, irigylésre méltó életszeretettel és derűvel rendelkezik, s hozzátartozói, barátai, kollégái talán meg sem lepődtek azon, hogy élemedett kora dacára sikeresen vette fel a harcot a betegséggel, melynek rengeteg huszon- és harmincéves fiatal is áldozatául esett. Üröm az örömben, hogy Baranyinak komoly árat kellett fizetnie életben maradásáért. Az egykori sorozatsztár a mai napig nem nyerte vissza hajdani erejét, sőt elmondása szerint ismét meg kellett tanulnia járni, miután felépült a rettegett kórból. A színművész 2021 elején betegedett meg, s állítólag csont és bőr lett, miután szervezetét megtámadta a koronavírus.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

"Rengeteget fogytam, tizenkét kilót öt nap alatt. Pergamenszerű lett a bőröm, szinte teljesen elfogyott alóla a hús. A súlyomat már sikerült visszaszednem, de az erőm nem tért vissza, pedig világ életemben sportoltam. Még a betegség előtt is rendszeresen gyúrtam és úszni is jártam. A sport mindig is fontos része volt az életemnek, atletizáltam is. Most azonban teljesen elhagyott az erőm, ha valaki azt mondja nekem néhány hónapja, hogy a háromkilós súlyzót is alig bírom megemelni, annak biztosan nem hiszek" - nyilatkozta a Blikknek a közkedvelt színművész, aki a testedzés mellett sajnos más sportoknak sem hódolhat. "Sajnos, elvesztettem az egyensúlyérzékemet, ami a nehezen jött vissza. Újra kellett tanulnom járni, illetve úszni sem tudok eljárni még" - tette hozzá Baranyi.

Lapozz, rögtön jönnek a további részletek!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Zendaya lélegzetelállító, gyöngyházfényű összeállításban kápráztatta el a rajongókat, megjelenésével pedig tökéletesen megidézte Athéné istennő kifinomult eleganciáját. A különleges szett nem...
Sztárok
Észak-Korea a világ egyik legzártabb állama, ahol a politikai lojalitás nem csupán elvárás, hanem a mindennapi élet szinte minden területét átható követelmény. A rendszer működésének részeként olyan...
Lifestyle
Sok szakítás azért történik meg, mert túl korán költöznek össze a párok, de előtörnek a jelek is, hogy nem illenek össze.
Sztárok
Négy évig sem telefonon, sem személyesen nem keresték egymást, most pedig újra együtt kellett versenyezniük. Pap Dorci és Esztergályos Patrik az RTL+ Exek csatája második évadában találkozott először...
Fashion&Beauty
Ha emlékeztes outfitekről van szó, Charlène hercegné egyszerűen képtelen hibázni: a napokban a németországi Rust városában tett hivatalos látogatásán mutatott be egy fantasztikus ingruhát, amely nem...
Lifestyle
Szeretjük, ha megmarad a zöldség roppanóssága, de azért belül vágyunk egy kis lágyságra.