Bajor Lili: Apa keze is benne lehet, hogy nem maradtam munka nélkül - Interjú

A színésznő exkluzív interjúban mesélt a 2020-as év örömeiről és nehézségeiről, de arra is kitért, hogyan készül az ünnepekre a járványhelyzetben, immár 7. éve az édesapja, Bajor Imre nélkül.

Az alma meg a fája

Színészcsaládból nagyra nőni mindig épp annyi előnnyel, mint amennyi hátránnyal jár. Bajor Lili a bőrén érezte a pályaválasztásának kihívásait, hiszen olyan híres és népszerű szülőkkel a háta mögött, mint Hámori Eszter és Bajor Imre, duplán kellett bizonyítania a szakmai rátermettségét. Tavaly diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, osztályvezető tanára Börcsök Enikő és Zsótér Sándor voltak, akiknek a mai napig hálás a mesterség elsajátításáért. A 25 éves színésznő jelenleg is az intézmény hallgatója doktoranduszként, mellette pedig igyekszik minden lehetőséget megragadni ahhoz, hogy boldoguljon a nagybetűs életben.

Idén ez különösképpen nehéz volt, hiszen a színházak és a filmforgatások is leálltak a koronavírus-járvány miatt. A pályája elején járó, de tehetséges és céltudatos művész hamar belátta, hogy az önmegvalósítás és a rögvalóság útjai keresztezték egymást 2020-ban, ezért volt olyan, hogy takarításból és idősek gondozásából jutott pénzhez. A nyáron végre megérkezett egy szakmai feladat: hosszú idő után először "átverős" reality érkezett a magyar tévébe, a VIASAT6 csatorna elindított új, szórakoztató műsorát, a Balhés csajokat, amelynek Lili lett az egyik főszereplője. A feladatot kihívásként élte meg, de jól érezte magát a szórakoztató műfajban, csak úgy, mint édesapjához, hozzá is közel állnak a komikus szerepek. Sőt, még azt sem tartja lehetetlennek, hogy odafent apukája intézkedett, hogy megkaphassa a szerepet. A bájos színésznő mindezekről évértékelő, exkluzív interjúban vallott a Femcafe.hu riporterének.

Hamarosan lemegy az utolsó rész is a Balhés csajokból. Mennyire vagy elégedett az eredménnyel?

A tesóm, Marci fogalmazta meg jól, hogy valójában teljesen kiszámíthatatlan a fogadtatása egy ilyen formátumnak, mert nem nagyon találkoztak hasonlóval mostanában a magyar nézők. Szerintem ez egy szerethető, szórakoztató műsor volt. Nem bántottunk senkit, nem kellett rosszindulatú dolgokat csinálni, de mindenképpen bátor volt és újszerű. A Covid-helyzet nem segített, mert az emberek többsége fél mostanság az idegenekkel való találkozástól, mi pedig erre építettük fel a jeleneteket. Ez egy nagyon vidám munka volt, mindig örömmel csináltam.

Ahogy a műsorban, úgy a hétköznapokban is kellett egy nagy adag rugalmasság ahhoz, hogy ebben az új helyzetben működni tudj. Hogyan sikerült alkalmazkodni?

Szerencsésnek érzem magam, mert én már harmadévesként dolgoztam a színmű alatt. Folyamatosan voltak előadásaim, Veszprémben és Budapesten is játszottam. Márciustól augusztus elejéig konkrétan egy percet sem dolgoztam a szakmámban, de szerencsére a nyáron sikerült a Balhés csajok castingja és újra produktívnak érezhettem magam, legalább egy kevés időre.

Egy ekkora szünet gazdaságilag és lelkileg sem lehetett könnyű...

Egyáltalán nem voltam erre felkészülve. A szüleimet aggódva figyeltem, mert ők pontosan érezték a válság súlyát, én sokkal pozitívabb voltam. A második hullám idején már nem ért meglepetésként a dolog, nem maradtak illúzióim, most sokkal nehezebben birkózom meg a korlátozások lelki vetületével.

Elgondolkoztál valami B terven?

Sok kollégám és ismerősöm, akiknek megszűnt az állása, elment futárkodni, ami szerintem abszolút reális megoldás. A társulati tagoknak könnyebb most, mint a szabadúszónak, amilyen én is vagyok. Nekem is eszembe jutott, hogy időlegesen elvállalok egy "polgári" foglalkozást, de végül nem volt rá szükségem. Az első hullám alatt előfordult, hogy időseknél takarítottam és angolt is tanítottam. Vészmegoldás volt, de annyira más megbecsülés ez, mint a színpad, hogy egy kicsit visszarántott a földre. Valahol jól esett, hogy kicsit mást csinálok. Szerencsére sosem voltam hosszú ideig munka nélkül, valahogy, valaki mindig úgy alakította, hogy jött egy új lehetőség. Nem tudom, lehet, hogy apa keze van a dologban... Jelenleg nincs semmilyen biztos megélhetési forrásom, de annyi munkám mindig akad, hogy megússzam az elköteleződést más irányba.

A családod javarészt szintén szakmabeli, a tesód, Bajor Marcell a filmszakmában dolgozik, édesanyád, Hámori Eszter pedig színésznőként. Számukra mennyire volt nehéz ez az év a munka szempontjából?

Abszolút nem tabu, beszélünk otthon erről. A pozitív hozadéka a járványnak, hogy most sokkal több időt töltök a családommal, mint a Covid előtt. Nyilván a szüleim is félnek, de próbálunk felelősségteljesen találkozni. Anyu beszerelt otthon magának egy stúdiót, onnan bonyolítja a szinkronos munkáit. A tesóm egy külföldi produkcióban dolgozott, ami leállt, mindenki hazament, de időközben lett egy másik lehetősége, egy magyar sorozatnál. Szerencsére, ez a mai napig megy, tesztekkel és szigorú szabályokkal. De nem lehet tudni, hogy meddig marad így. Az állandó kiszámíthatatlanság a legrosszabb.

A koronavírus-fertőzésen átestél már vagy még elkerült téged?

Nos, ezt nem tudom biztosan. Sokan elkapták körülöttem, közvetlen kollégám is pozitív lett, de nálam nem jelezték a tesztek, hogy megfertőződtem volna. Számomra rejtély, hogy terjed ez a vírus. Van olyan ismerősöm, akit nagyon legyengített, emiatt kicsit tartok tőle, ugyanakkor azt is érzem, hogy jó lenne átesni rajta, mert akkor pár hónapig elvileg védett lennék. A legjobban a szüleimet, nagyszüleimet féltem én is, mint mindenki, ők már idősebbek, vannak betegségeik, biztosan nem tenne nekik jót.

Az első sokkon túlvagyunk, egyre több alternatív megoldás nyílik meg az előadóművészeknek és a vakcina hírére kezd felébredni a kómából a szórakoztatóipar. Te hogy látod, mikor állhat vissza az élet a régi mederbe?

A nyár nekem nagyon reménykeltő volt, élveztem, hogy reggel 5-től este 6-ig dolgozunk. Olyan normálisnak tűnt minden, még a maszkok és a tesztek ellenére is. Ha minden jól megy, akkor januártól újra dolgozom Veszprémben. Vannak már reménysugarak. Közben elkezdtem a doktorimat a Színművészetin, de ott sem a legegyszerűbb most a helyzet.

A színházak és az egyetem körüli változások téged hogy érintenek?

Apa mindig azt tanította nekem, ez volt az ő vesszőparipája, hogy muszáj kimondani, amit gondolunk. Ha félünk őszintének lenni a saját közegünkben, akkor az egy nem jó közeg. Borzasztóan szerencsésnek érzem magam, hogy tavaly diplomáztam, mert nem jó érzés látni azokat a 18 éves, tettvágyó és mégis kétségbeesett arcokat, akik most gólyaként bekerültek az egyetemre. Ez egy 150 éve fennálló intézmény, teli fantasztikus pedagógusokkal, egy élhető rendszerrel, aminek a működését megkérdőjelezték. Belülről látva ezt az egészet, azt gondolom, szomorú.

Mindenképpen be akarod fejezni a doktoridat?

Szerintem ez elsősorban nekem, mint feladat a fontos, illetve lojális szeretnék lenni a tanáraimhoz, akik annak idején szorgalmazták, hogy elinduljak ezen az úton és tovább képezzem magam. A Színmű előtt egy kéttannyelvű suliba jártam, mert a szüleim nagyon ragaszkodtak ahhoz, hogy jól beszéljek nyelveket. Az angollal remekül boldogulok, de a spanyol tanulmányaimat szép csendben elengedtem az utóbbi időben, a doktorit viszont csak két nyelvvizsgával kaphatom meg. Ez a motiváció egyéni része. A másik, hogy most befogadónak, nyitottnak érzem magam, szívesen tanulok és teszek ezért erőfeszítéseket, később nem tudom, hogy lehetne beilleszteni az életembe egy doktori képzést. Fantasztikus tanáraim vannak, boldog vagyok, hogy részesülhetek az óriási tudásukból. Iszom a szavaikat és ég a papír a kezem alatt minden alkalommal, amikor találkozunk.

Ha ennyire jól beszélsz nyelveket, adja magát a kérdés, hogy nem álmodozol-e nemzetközi karrierről?

Csak akkor költöznék ki külföldre, ha vihetném magammal a családomat és a barátaimat! (nevet) Régen voltak ilyen ambícióim, de már annyira hozzánőttem Budapesthez, hogy képtelen lennék kiszakadni innen. Szeretném ugyanakkor fejleszteni a nyelvtudásomat és a képességeimet, sok külföldi produkció jön Magyarországra, egyáltalán nem tartom elrugaszkodottnak, hogy itthonról dolgozva jussak el külföldi közönséghez. Az a tapasztalatom, hogy a nemzetközi filmpiacon szeretnek minket, mert megfizethető és jó munkaerő a magyar.

Többször előjött a beszélgetésünk alatt, hogy mennyire fontos számodra a családod és a barátok. Hamarosan itt az év vége, jönnek az ünnepek, amikor összegyűlünk, együtt lehetünk. Nálatok hogyan alakul idén a karácsony? Mennyire jelent mást, amióta édesapád már nem lehet közöttetek?

Az első pár év volt nehéz, de anyáék próbálták megkönnyíteni a helyzetet. Régebben december 24-ét mindig apuval töltöttük, 25-26. között pedig anyukánkkal, a pótapukánkkal és az ő családjával. Több éve próbálom bevezetni, hogy ne ajándékozzunk, csak a kicsiknek. A párommal is csak valami apróságot adunk majd egymásnak. Az idei karácsonyban ez lesz lényegi változás, hogy nem lesz ajándékdömping. Ahogyan látom, a környezetemben sokan ugyanígy gondolkoznak, örülök, hogy ez a karácsony végre a valódi céljáról, az együttlétről szól majd idén nálunk és sokaknál.

Ha teljesíthetném egy kívánságod, mi lenne az? Mire vágysz a legjobban?

Valójában úgy érzem, mindenem megvan. Egészséges a családom, jól vagyok a magánéletemben, idén lett egy kiskutyánk, amivel gyerekkori álmom vált valóra. Az egyetlen dolog, aminek örülnék, ha az állandó tétfélelem megszűnne. Nem jó úgy kelni és feküdni, hogy azon töprengsz, hogy mikor mondják le a munkáidat. Értékelem, hogy volt időm pihenni, de szeretném, ha megint teli lenne a naptáram. Hiányzik a munka utáni fáradtság, a hasznosság érzése.

Az ország ismét készítheti a rekeszizmait, mert ez a három lány olyat csinál a tévében, amit kevesen mernének csak. A forgatás kulisszatitkairól faggattuk Bajor Lilit, Kővári Lottit és Stoics Alexandrát.

Leadfotó: VIASAT6 ; Bajor Lili engedélyével

Oldalak

Szólj hozzá Te is!