Sztárok

Hámori Eszter: hiába tiltották Bajor Imrétől, csak őt akarta

Büszke lenne gyermekeire

Amikor a megszületett a döntés, hogy külön utakon folytatják, Hámori Eszter megnyugodhatott, hiszen mindkét férfi a lehető legnagyobb tisztelettel és szeretettel próbálta rendezni a helyzetet.

"Keserédesség ebben a történetben nem volt, haláláig jóban maradtunk. Amikor a nálam 22 évvel idősebb Istvánnal rátaláltunk Fóton az új otthonunkra - ott lakunk most is -, az elsők között hívtam meg hozzánk Imrét. Szerettem volna megmutatni, hol élnek és nevelkednek ezentúl a gyerekei. Istvánnal pertut ittak, jót beszélgettek, én kicsit zavarban voltam, hogy itt van az ex és az aktuális párom. Ők viszont teljesen barátian viselkedtek, mert számukra az volt a legfontosabb, hogy a srácoknak jó legyen. Imrét az is megnyugtatta, hogy látta, a gyerekeit István rajongásig szereti.

Bajor Imre lánya, Bajor Lili 2 éve végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Zsótér Sándor és Börcsök Enikő osztályában. Nemcsak kiemelkedően tehetséges, de gyönyörű is az ifjú tehetség. A nézők már több produkcióban is láthatták, szerepelt a Barátok köztben és a Balhés csajok című műsorban is. Hámori Eszter szerint, Bajor Imre nagyon büszke lenne most gyerekeire.

Leadfotó: facebook.com/rtlklub

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Nincs szükséged csodadiétára, se önsanyargatásra. 5 szempontot kell figyelembe venned és a várt eredmény nem marad el.
Lifestyle
Te sem vagy elégedett magaddal odalent és félsz attól, hogy a pasinak csak egy bizonyos "típus" tetszik? Lássuk, mit mondanak erről ők maguk.
Fashion&Beauty
Bár a korral járó változásokat olykor nehéz lehet elfogadni, sokszor valójában ebben rejlik a kulcs, ami a fiatalos, sugárzó külső megjelenéshez vezet.