Baba Vanga már évekkel ezelőtt megkongatta a vészharangot: a balkáni Nostradamus előre látta az orosz-ukrán háborút

Putyin lesz a világ ura?
Baba Vanga 26 évvel ezelőtt hagyta el a világot, jóslatai azonban mindmáig élnek. A bolgár tisztánlátó állítólag azt mondta egy alkalommal Valentin Sidorov írónak, hogy Oroszország lesz a világ ura, míg Európa emiatt a földdel válik egyenlővé, ugyanis az oroszok elpusztítják majd az egész kontinenst. Azt nem tudni pontosan, hogy Vanga az orosz-ukrán háborúra gondolt-e, az azonban biztos, hogy Sidorov szerint a vak jósnő Vlagyimir Putyin nevét is megemlítette: Baba úgy vélte, Putyin dicsősége lesz Oroszország dicsősége is, ami rengeteg vérontással és áldozattal jár majd, de „senki sem tudja majd megállítani Oroszországot, amíg Putyin és csapata véghez nem viszik terveiket”. Vanga szerint Putyin mindent eltávolít, ami az útjába kerül, így a világ urává válik majd – nos, bízzunk benne, hogy Baba ezúttal tévedett, és hamarosan béke és nyugalom honol majd a világban, főleg Ukrajnában a háborús harcok helyett.
Árverésre bocsátják Vincent van Gogh egyik utolsó festményét, amit az elmegyógyintézetben készített, és eddig soha nem állították ki nyilvánosan. Korábbi tulajdonosai közé tartozik Yves Saint Laurent francia divattervező is, akit egy kollekció tervezésekor is megihletett a holland zseni művészete.




























