Sztárok

Autóbalesetet okozott a szépséges színésznő

A Hősök című sorozat sztárja, Hayden Panettiere pár hete karambolozott BMW-jével Nashville-ben – írja a TMZ. Az esetet eddig azért nem hozták nyilvánosságra, mert a hatóságoknak ezidáig nem sikerült kideríteniük, hogy pontosan ki is vonható felelősségre az ügyben.

A színésznő egészen eddig azt állította, hogy ő szabályosan közlekedett, egy másik sofőr kanyarodott ki elé hirtelen, így történt az ütközés. A napokban azonban előkerült egy szemtanú is, aki azt állította, hogy a színésznő áthajtott egy piros lámpán, amit ha nem tesz meg, a baleset nagy valószínűséggel elkerülhető lett volna.

Bár a kocsikat el kellett vontatni a helyszínről, szerencsére mindkét sofőr megúszta a dolgot komolyabb sérülések nélkül. Hayden pedig a napokban saját Twitter-oldalán köszönte meg a rendőröknek a helyszínen nyújtott segítséget.

"Köszönet a Nashville-i rendőrségnek. Egy félelmetes baleset részese voltam, ők pedig nagyszerű munkát végeztek" - írta ki Hayden.

Arról, hogy végül kinek mennyit kellett fizetnie, és elmarasztaltak-e valakit az ügyben, egyelőre semmit sem lehet tudni, bár sejthetjük, hogy Panettiere nem véletlenül dícsérte meg ennyire a rend őreit.

Fotó: musicrooms.net

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.