Sztárok

Újra szerelmes az Alkonyat sztárja

Az Alkonyat filmek Dr. Carlisle Cullen-je úgy tűnik végre ismét szerelmes, a boldogság pedig nem más, mint a nála 10 évvel fiatalabb kolléganője, Jaimie Alexander személyében talált rá. A párt nemrég, az Alkonyat című film utolsó részének premierjén kapták lencsevégre.

A Thor gyönyörű sztárja és Peter Facinelli még a Nurse Jackie forgatása során ismerték meg egymást, bár azóta már a Loosies című film során is együtt dolgoztak. "Nagyon diszkrétek, nem verik nagy dobra, hogy együtt vannak" - vallotta a pár egyik barátja. A szerelmesek eleinte tényleg nehezen vállalták fel kapcsolatukat, hiszen Peter nemrég még Jennie Garth férje volt, akivel 11 év házasság után mostanában váltak el.

"Igazi barátokká váltunk már ennyi idő alatt is, akiknek ráadásul rengeteg közös ismerőse van. Az, hogy végül közelebb kerültünk egymáshoz, nem is olyan meglepő, hiszen én már nagyon régen egyedül voltam, míg Peter egy igen nehéz időszakon ment keresztül" – mondta nemrég Alexander a People magazinnak.

"De ez az egész még nagyon új és ijesztő a számomra, ugyanakkor olyasmi, amit nem szeretnénk feladni. Remekül érzem magam vele. Ő egy nagyon jó srác, csodás családi háttérrel - nem is lehetnék ennél szerencsésebb" - tette hozzá a színésznő.

Az Alkonyat sztárjának egyébként három lánya is van, akik talán a legnagyobb rajongói is egyben. „A kilencéves lányom egy Carlisle-pólóban alszik, szóval igazán édes. Luca Bella pedig már elolvasta az első három könyvet, jelenleg a negyediket falja. Az ötéves leányzó pedig néha össze van zavarodva, de általában tudja, hogy mi valós, és mi fikció, így volt ez a múltkor is, amikor ki akart menni este, és mondtam neki, hogy ott vannak a vérfarkasok, és eljönnek érte, erre csak annyit mondott, hogy de hát apu, ez nem valós, ez csak a filmjeidben létezik."

Fotó: omg.yahoo.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun megyében azonosította a pöttyös lámpahordó-kabócát, amely mostani megjelenésével nemcsak hazánkban, de az egész Európai Unió területén...
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...