Őszintén vallott a Dancing with the Stars versenyzője: „Kialakult közöttünk a kémia”

Ha nem táncolnak, akkor is tartják egymással a kapcsolatot
Bevallásuk szerint egyébként mindketten temperamentumos emberek, de remekül kiegészítik egymást: Attila támogatja Szandrát, míg partnere folyamatosan bíztatja őt. A színész csak azt sajnálja, hogy nincs annyi ideje a táncra, mint amennyit szeretne, hiszen a Dancing with the Stars mellett más tévéműsorban, valamint a színházban is szerepel – elmondása szerint ma már máshogy szervezné életének ezt az időszakát, hogy a tánc legyen a prioritás nála. Attila azt is elárulta, hogy már a kezdetekben úgy állt hozzá partneréhez, hogy az intimitással és a túlzott közelséggel biztos nem lesz gond, ha pedig mégis, akkor úgy tervezte, majd eljátssza az összhangot a zsűri és a nézők előtt. Szerencsére erre nem kellett sort kerítenie, ugyanis hamar kiaakult köztük a kémia, bár eleinte furának érezte a közelség intenzitását, azt, hogy Alexandra valamely testrészéhez mindig hozzá kell érnie. A páros egyébként akkor is tartja egymással a kapcsolatot, amikor épp nem próbálnak: Szandra minden este ír Attilának és megdicséri őt, máskor pedig a színész hívja őt telefonon, így kialakult köztük egyfajta barátság, amit remélnek, hogy a műsor után is megmarad.
Hernádi Judit és lánya, Tarján Zsófia a kapcsolatukról meséltek: volt egy időszak az életükben, amikor két évig nem beszéltek egymással. Most arra is fény derült, miért.






















