Sztárok

Árpa Attila felesége is szerepelhetett volna a Hunyadiban, ám visszahőkölt, amikor közölték vele, mit kellene tennie a kamerák előtt

A Hunyadi című új magyar történelmi sorozat bemutatójára még március 8-án kerül sor: a nagyszabású és látványos csatajelenetekben, valamint sötét intrikákban és fülledt ágyjelenetekben is bővelkedő produkciót a TV2 tűzte műsorára. Kevesen tudják, de Árpa Attila feleségének, Árpa Alexandrának is felajánlottak egy fontos mellékszerepet a szériában, ő azonban nem élt a lehetőséggel.

Nagy feladattal kínálták meg, ő mégsem adta be a derekát

Március 8-án rajtolt el az idei év egyik legnagyobb televíziós szenzációjának számító új magyar történelmi sorozat, a Hunyadi, amit a TV2 kínálatában tekinthettek meg a nézők. A gigantikus csatajelenetekben, furmányos és szövevényes intrikákban, valamint fülledt ágyjelenetekben bővelkedő produkciót sokan egyenesen a Trónok harcához mérték, és bár az összehasonlítás több szempontból sem szerencsés, tény, hogy a Bán Mór regényfolyamából készült széria technikai kivitelezését, kiállítását, produkciós minőségét tekintve messze túlmutat a hazai sztenderdeken, ami már akkor is örvendetes fejlemény lenne, ha a kisebb-nagyobb szerepekben nem a hazai színjátszás kiválóságait láthatnánk viszont. A Hunyadi tehát - főként a korábbi, hasonló jellegű próbálkozásokkal összehasonlítva - tényleg impozáns széria, műfajának eddigi legsikerültebb hazai képviselője, népszerűségét pedig híven bizonyítja, hogy még az addig jobbára ismeretlen címszereplő, Kádár L. Gellért is egy csapásra sztárrá avanzsált a bemutató után.

A fontosabb szerepeket - Kádár L. mellett - Rujder Vivien, Törőcsik Franciska, Fekete Ernő, Mátray László, Gálffi László, Medveczky Balázs, Ónodi Eszter és Hermányi Mariann alakította, de mellettük feltűnt az olasz filmszínészet egyik nagyágyúja, Giancarlo Giannini is, nem is szólva László Zsoltról, Balázsovits Editről, Rába Rolandról és Znamenák Istvánról, a Megáll az idő egykori Köves Dinijéről.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Azt viszont kevesen tudják, hogy eredetileg Árpa Attila felesége, Árpa Alexandra is játszott volna a sorozatban, méghozzá Brankovics Mara szerepével kínálták meg (akit végül Törőcsik Franciska személyesített meg). És hogy végül miért nem a sztárfeleségnél landolt a megbízás?

Lapozz a galériára, és máris kielégítheted a kíváncsiságodat! A cikk azonnal folytatódik!

Leadfotó: Facebook / Attila Arpa

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy férfi munkája miatt három hónapra külföldre kényszerült, és bár sejtette, hogy hűséges négylábúja nagyon fogja hiányolni, arra, ami a hazatéréskor történt, ő sem számított.
Lifestyle
Praktikus rakodófelületnek tűnhet, pedig az ablakpárkány ősszel az egyik legrosszabb hely lehet bizonyos használati tárgyaink számára.
Fashion&Beauty
A divatrajongók tudják: néha elég egyetlen pillanat, hogy valóra váljon egy régóta dédelgetett álom. Egy fiatal nő számára egy egyszerű használtcikk-bolti látogatás hozta el ezt az euforikus élményt.
Lifestyle
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun megyében azonosította a pöttyös lámpahordó-kabócát, amely mostani megjelenésével nemcsak hazánkban, de az egész Európai Unió területén...
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.