Ő játszotta az Apokalipszis most főszerepét: ennyit változott napjainkra Martin Sheen

Noha a címlapokon ma már inkább fia, Charlie Sheen szerepel, a filmtörténelem szempontjából mégis Martin Sheen alkotott maradandóbbat, hiszen olyan klasszikus alkotásokban játszott, mint az Apokalipszis most, A tőzsdecápák és hosszú évekig alakította az Egyesült Államok elnökének szerepét a 27 Emmy-díjjal kitüntetett Az elnök emberei című tévésorozatban.

Akkor és most

Az ír-spanyol származású Martin Sheen 1940. augusztus 3-án Ramón Antonio Gerard Estévez néven látta meg a napvilágot az ohiói Daytonban munkás szülők gyermekeként. Kiskora óta színész akart lenni, ez a vágy pedig olyan erősen munkált benne, hogy szándékosan ellógta egyetemi felvételi vizsgáját, s inkább – apja tiltása ellenére - egy katolikus paptól kölcsönkért pénzen New Yorkba utazott, ahol megismerte az újságíró, feminista, kommunista és pacifista Dorothy Day-t, akinek hatására politikai aktivista lett belőle. Szélesebb körben a hetvenes években vált népszerűvé alakításainak köszönhetően, ma már azonban csak keveset lehet róla hallani, ezért kíváncsiak voltunk, vajon mennyit változott az elmúlt esztendőkben. Galériánkban megmutatjuk, hogyan néz ki napjainkban a híresség:

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Denise Richards és Charlie Sheen legidősebb lánya már 18 éves: a gyönyörű Sami örökölte édesanyja szépségét, életvitelében pedig egyértelműen az édesapjára ütött.

Leadfotó: Zoetrope Studios/United Artist/Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images

Forrás: filmezzunk.hu

Oldalak

Lifestyle
Az Ikrek manifesztációs ereje ma hatalmas kavar. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok nagyszülő esküszik a régi gyógymódokra a megfázás ellen, de ezek mennyire lehetnek hatásosak a modern világban?
Lifestyle
A karácsonyi készülődés közben valaki különösen közel kerülhet a Nyilashoz. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Sztárok
Luke Wilson olyan nagy sikerű filmekben okozott felejthetetlen pillanatokat, mint a Doktor Szöszi és a Charlie angyalai, mostanra viszont annyira megváltozott, hogy elsőre ránézésre biztosan elmennél...
Sztárok
Bódi Sylvi új fejezetet nyitott az életében: nemcsak a szerelemben találta meg a harmóniát, hanem a mindennapi feladatokban is szoros szövetségese lett párjának, Nemcsák Lászlónak.
Lifestyle
A többség a gyári beállításokat használja a modern tévéken, de ezek nem a legjobbak.