Anna egy mondattal semmisítette meg Meghant: a hercegnő nem kertelt, és nagy csapást mért Harry nejére

Az első találkozáskor tudta, mi vár Meghanra

Ahogyan a Mirror is írja, egy bennfentes szerint Anna számára már a Meghannal való első találkozás után egyértelmű volt, hogy Harry szerelme nem fog beilleszkedni a családba, főképp azért nem, mert az egykori színésznő inkább a hírnevet látta a hercegnéi szerepében, nem pedig munkaként tekintett rangjára. Véleményének pedig állítólag hangot is adott: Anna egyszer találkozót kért Meghantól, hogy bölcs tanácsot adjon neki, hogyan birkózzon meg azzal, hogy Harry kedveseként ő is a család tagjává vált, a hercegné azonban döbbenten hagyta el a beszélgetés helyszínét, és bizony nem barátkozott össze Annával. Károly testvére a forrás szerint ekkor azt mondta, hogy Markle-nek "rövid az eltarthatósági ideje", már ami a brit monarchiát illeti - ezzel a hercegnő arra utalt akkor, hogy Harry neje vagy így, vagy úgy, de hamar kikerül majd a képből, és végül így is lett, hiszen a sussexiek Meghan miatt 2020-ban otthagyták a famíliát....

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Ha alaposan megvizsgáljuk Kamilla outfitjeit, egyből szemet szúrhat, hogy a királyné gyakran teszi le a voksát a kék szín mellet – nos, korábbi öltöztetőjének köszönhetően most az is kiderült, ez egyáltalán nem véletlen.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
A 62 éves Lenny Kravitz fiatalokat megszégyenítő formában van: edzője most elárulta a brutális "Sixpack-módszer" kulisszatitkait.
Sztárok
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.