Sztárok

Megrökönyödött a fél világ: Angelina Jolie sosem hallott titkokat árult el Brad Pittről

"Átlépett azon a bizonyos határvonalon"

Jolie az interjú során hangsúlyozta: nehezen határozta el magát a válás mellett, hosszadalmas töprengés és vívódás előzte meg végső döntését. Ez azonban még nem minden, a híresség ugyanis egy apró, de nagyon fontos adalékkal árnyalta egykori házassági válságát. Kitért az egykori hollywoodi filmmogullal, Harvey Weinsteinnel ápolt kapcsolatára is. Elmondta, hogy karrierje korábbi szakaszában ő maga is együtt dolgozott a producerrel, ám amikor rádöbbent, hogy milyen is a szexuális zaklatás, illetve erőszak miatt elítélt hajdani filmcézár valódi természete, elhatározta, soha többé nem kollaborál vele. "Átlépett azon a bizonyos határvonalon, el kellett menekülnöm. Utána próbáltam magam távol tartani tőle és másokat is figyelmeztetni erre" - mondta Jolie, aki szerepelhetett volna Martin Scorsese Aviátor című 2004-es filmjében, ám erre épp Weinstein miatt nem volt hajlandó. Ennél is megdöbbentőbb, hogy a színésznő szerint Brad Pitt - aki a házasságuk alatt együtt dolgozott a producerrel - ugyan tudott a filmmogul viselt ügyeiről - és arról, hogy feleségét is megkörnyékezte -, ám mindez mélységesen hidegen hagyta. "Úgy éreztem, hogy semmibe vette azt a szexuális zaklatást, amit elszenvedtem tőle" - kommentálta mindezt Jolie.

Fotó: 123rf

Lapozz, még nem értél a végére!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...