Sztárok

Mindvégig titkolta - Andy Vajna ezzel a betegséggel küzdött

Rák

"Amikor közölték a hírt, az volt az első gondolatom, hogy mindent meg akarok tanulni a betegségről, amit túl akarok élni" – árulta el 2010-ben a Fókusznak Andy Vajna, akit alig egy évvel korábban nyilvánítottak gyógyultnak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"Soha nem hittem, hogy ez nálam komoly dolog. Mindig úgy gondoltam, meg kell tanulnom, miről van szó, és ezért végigjártam a világot különböző orvosokért. Mindegyiknek más volt a véleménye, de végül Németországban találtam egy orvost, aki teljesen más hozzáállással kezelt, és ez meg is gyógyított. Utána még féltem azért, így meg is operáltak, ahogy azt mások javasolták, de sem kemoterápiát, sem sugárkezelést nem kaptam. A német kezelés teljesen eltüntette a daganatot" – mesélt élete legnehezebb időszakáról az XNewsnak 2014-ben Vajna, aki később így nyilatkozott 2015-ben az ArcKép című műsorban Kadarkai Endrének: "El voltam szánva száz százalékban, hogy engem nem lehet ilyen könnyen kinyírni". A filmügyi kormánybiztos ezután élharcosa lett a rák elleni küzdelemnek, Timivel folyamatosan a jó ügy mellett kampányoltak - készítette az összeállítást a Blikk. De később más miatt aggódhatott.

Lapozz, folytatjuk!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Immár kétségtelen, hogy Szoboszlai Dominik igazi világsztárrá vált, aki a nemzeti csapat sajtótájékoztatóján szokatlanul kemény, nyílt és határozott üzenettel intette intő útra a hazai...
Sztárok
Gőzerővel zakatol a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada, ahol a szélsőséges körülmények már most kihozzák a feszültséget a szereplőkből: Valkusz Milán láthatóan nehezen viseli a kiképzést.
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...