Andrásnak elege van, végleg betelt nála a pohár: a herceg nagy dobásra készül, ami Károlyra is óriási hatással lehet

András herceg úgy döntött, bebizonyítja az igazát, miszerint ártatlan az ellene felhozott, szexuális visszaéléssel kapcsolatos vádakban, azért pedig, hogy ezt bebizonyítsa, a végsőkig is hajlandó elmenni.

Bűnös vagy sem?

Óriási port kavart a palotában és az egész világon, amikor kiderült, hogy a néhai Erzsébet királynő fia, András is belekeveredett a Jeffrey Epstein nevéhez kapcsolódó szexbotányba. Egy Virginia Giuffre nevű nő ugyanis szexuális visszaélés miatt indított pert a yorki herceg ellen, amiért András állítólag még évekkel ezelőtt megerőszakolta őt, amikor Giuffre még csak 17 éves volt. Persze a herceg egyből tagadta az ellene felhozott vádakat, mind a családja előtt, mind pedig a bíróságon, ám az emberek többsége mégis bűnösnek hiszi őt. Még saját anyja, Erzsébet is minden bizonnyal úgy gondolta, nem lehet teljesen valótlan, amit Virginia állít, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a néhai uralkodó azonnal megfosztotta katonai rangjától, valamint királyi címeitől és összes tisztségétől állítólagos kedvenc fiát, akit egy ezáltal egy ideje már nem illet a „His Royal Highness” megszólítás sem. Nos, András azonban nem adja fel: a herceg a hírek szerint mindenképpen bebizonyítaná ártatlanságát az embereknek és Károlynak is, hogy legalább az „Őfelsége” megszólítást visszakaphassa. A hercegnek állítólag van is a tarsolyában valami, ami eloszlathatná a nép kétségét bűnössége felől, és a jövő hónapban tervei szerint elő is rukkol a nagy dobással. Galériánkat átlapozva olvashatod a további részleteket!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Luxemburg ritkán látott, 37 éves hercegnéje nem csupán gyönyörű, de okos és bájos is, elragadó kisugárzásával pedig egyre több embert vesz le a lábáról.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.
Lifestyle
A többség már igyekszik készülni az ünnepekre a bevásárlással, így bevetik a fagyasztót, ahova kerül hal, valamint hús is.
Lifestyle
Amikor kistestvért tervezünk a családba, ritkán gondolunk bele, hogy ez a csodálatos változás a nagyobb gyerekben bizony féltékenységet és bizonytalanságot is kelthet. Pedig ahol több gyerek él...
Lifestyle
Hihetetlen, de volt idő, amikor a gyereknevelés nem a szeretetteljes szándékokról, a tanító módszerekről és a fejlesztő hozzáállásról szólt. Akkoriban a fegyelem, a szigor és a „rendcsinálás” volt a...
Fashion&Beauty
A 2025-ös szezon legizgalmasabb alapdarabja minden öltözéknek új értelmet ad. Akár elegáns, akár sportos, akár bohém stílust választasz, ez a ruhadarab pillanatok alatt formálja a sziluettet, és a...
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...