Pokol volt, amit átélt: 33 éves korára tönkretette magát a gyönyörű színésznő

Alma Rubens volt a múlt századi Hollywood egyik nagy ikonja, saját démonjai azonban idejekorán felemésztették.

Nem volt hozzá kegyes a sors

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Noha Alma Rubens neve a némafilm aranykorának csillagai között örökre fennmaradt, pályafutása és élete tragikus fordulatok sorozatát hozta. 1897. február 19-én látta meg a napvilágot a kaliforniai San Franciscóban, ahol édesanyja vallásos neveltetésben részesítette őt és idősebb lánytestvérét is. Alma és nővére, Hazel, mindketten korán találkoztak a művészet világával, de Alma számára a színpad és a film végül sorsdöntővé vált – első lehetőségét akkor kapta, amikor egy zenés színházi társulatban egy kórustag megbetegedett, ő pedig helyettesítőként lépett a világot jelentő deszkákra. Fiatalkora ellenére tehetségével rögtön felkeltette a közönség figyelmét, így rendszeres tagja lett a társulatnak – itt ismerkedett meg Franklyn Farnum színésszel, aki később meggyőzte, hogy próbálja ki magát a filmek világában is.

1916-ban Alma szerződést kötött a Triangle Film Corporationnel, és rögtön Douglas Fairbanks oldalán kapott szerepet a The Half-Breed című filmben – ebben az időszakban a fiatal lány gyorsan népszerűvé vált, komédiákban és drámákban egyaránt feltűnt. 1918-ban hivatalosan is Rubensre változtatta nevét, mert az eredeti, Rueben név gyakran félrevezető volt az iparágban és a sajtóban. Az 1920-as évek elején William Randolph Hearst sajtómágnás Cosmopolitan Productions stúdiójához szerződött, amely sztárként promotálta, és egyenesen a flamand festő, Peter Paul Rubens leszármazottjának hazudta őt. Első filmje, a Humoresque óriási sikert aratott, és további drámai szerepei, például a The World and His Wife és Thoughtless Women, tovább erősítették hírnevét.

Azonban a csillogás és a sikerélmények mögött már ekkor is súlyos belső harcok dúltak. Alma a 20-as évek elején, egy orvosi morfin-kezelés következtében heroinfüggőséggel küzdött, ami fokozatosan rombolta karrierjét és életét. Bár Hearst továbbra is fizette, és filmszerepeket biztosított számára, a drogproblémák miatt egyre nehezebben tudott dolgozni, ráadásul rosszindulatú pletykák is keringtek vele kapcsolatban a stúdióvezetővel való állítólagos romantikus kapcsolatáról. A népszerűség ellenére fokozatosan tragikus sors bontakozott ki, amely végül minden reményt szertefoszlatott, ami Alma jövőjét illette, ő maga pedig iszonyú körülmények között vesztette életét. A részletekért olvass tovább a galériában!

Leadfotó: Edward Steichen/Conde Nast via Getty Images

Forrás

Oldalak

Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...