Zseni és szörnyeteg egy személyben: Alfred Hitchcock az őrületbe kergette színésznőit

Tippi Hedrent szexuálisan zaklatta

Janet Leigh a Psycho című kultklasszikusban dolgozott együtt a legendás rendezővel. Hitch természetesen őt sem kímélte. A film végén kiderül, hogy a pszichopata Norman Bates (Anthony Perkins) gyakran emlegetett édesanyja már rég alulról szagolja az ibolyát. A nőből mindössze egy mumifikálódott, groteszk holttest maradt, melyet fia, Norman a házában őrzött. Hitchcock kíváncsi volt rá, hogy Leigh - akinek figurája a mozi emblematikus zuhanyjelenetében hal erőszakos halált - mennyire hátborzongató sikolyt képes produkálni. Amikor a színésznő éppen ebédelt, a rendező bevitte az öltözőszobájába a mumifikálódott testet, melyet a forgatás során használtak, Leigh pedig - természetesen - halálra rémült tőle, és hatalmasat sikoltott. Hitchcock elégedetten konstatálta, hogy a színésznő megfelel az elképzeléseinek, de - hogy oldja a sztárban keletkezett feszültséget - néhány disznó történetet "bónuszként" még a fülébe súgott, mielőtt újból forogni kezdett a kamera.

Tippi Hedren a hatvanas évek két emlékezetes Hitchcock-darabjában, a Madarakban és a Marnie-ban dolgozott együtt a direktorral. A rendező talán vele bánt el a legkegyetlenebb módon. Megszállottan, betegesen rajongott érte: analizáltatta a színésznő kézírását, sorozatosan virágokkal és borral próbált neki kedveskedni, miközben szinte rabláncra verte. Meghatározta, Hedren mit ehet, kikkel találkozhat-barátkozhat vagy épp milyen ruhát viselhet. A Madarak munkálatai során Hitch mentálisan is komoly nyomás alá helyezte a színésznőt, aki az egyik, a madársereg brutalitását megmutató jelenet forgatása során meg is sérült, mivel a rendező azt szerette volna, ha a vad szárnyasokkal való összecsapás nagyon valósághű. Rod Taylor, a Madarak férfi főhőse szerint Hitch falat emelt Hedren köré, s nem is igen engedte, hogy a színésznő bárkivel érintkezzen a stábból. A direktor szexuálisan is zaklatta Hedrent. Egy alkalommal azt kérte a színésznőtől, hogy érintse meg. Hedren erre nem volt hajlandó, helyette "dagadt disznónak" nevezte a rendezőt.

Hitchcock kizárólag a feleségével, Almával létesített szexuális kapcsolatot élete során, de a fáma szerint a testiség azonnal kiveszett a házasságukból, miután megszületett a lányuk. A rendező gyakorlatilag az önkéntes cölibátust választotta, mélyen elnyomta magában a nőkkel kapcsolatos vágyait, késztetéseit, melyek a filmforgatások közben mégis felszínre törtek.

"Egész életemben kifejezetten előnytelen volt a külsőm. Ennél is rosszabb, hogy mindig tisztában voltam vele. Oly hosszú ideje élek együtt ezzel az érzéssel. Már elképzelni sem tudom, milyen lenne másként létezni" - mondta egyszer a világhírű rendező.

Peter Ackroyd, Hitchcock életrajzírója így fogalmazott: "Borzalmas élet jutott neki osztályrészül, s szenvedését csak képzelete segítségével csillapíthatta. És végtére is sosem változott meg. Gyermekkori félelmei és megszállottsága egy életen át elkísérte."

Minden idők egyik legtehetségesebb és legnagyobb hatású filmrendezője tehát csak művészetét tekintve volt kikezdhetetlen, magánemberként könnyűnek találtatott. Lángelméje a jelenkor emberét is ámulatba ejti, gyarlóságai azonban joggal háborítják fel erkölcsi- és igazságérzetünket. Hitchcock a mozgókép történetének megismételhetetlen zsenije, akit - és ez volt életének igazi tragédiája - belülről egy szörny kínzott.

Leadfotó: Profimedia - Red Dot