Ő most a világ egyik legfelkapottabb színésznője: szépsége és tehetsége miatt mindenki a lábai előtt hever - Fotók

Alexandra Daddario nevével még csak most kezd ismerkedni a világ, Amerika azonban már nagyon jól tudja, ki is ő, és mennyire tehetséges.

Érte rajong most egész Amerika

Alexandra Daddarióban minden megvan, ami a hollywoodi álomgyár igényeit kielégíti: gyönyörű, tehetséges és még mindig csak 37 éves. Az olasz, ír, angol és cseh felmenőkkel is rendelkező amerikai színésznő New Yorkban látta meg a napvilágot egy ügyvéd anya és egy ügyész apa idősebbik lányaként. Egy húga és egy öccse is van, akik mindketten színészek, így a tehetség úgy tűnik, öröklődött a családban. Alexandrának viszonylag könnyen indultak a kezdetek, saját elmondása alapján is minden lehetősége, na meg persze anyagi háttere megvolt ahhoz, hogy színésznő lehessen, aminek gondolata 11 éves korában kezdte el foglalkoztatni őt. Legismertebb szerepeit a Villámtolvaj, A texasi láncfűrészes, a Törésvonal, illetve a Baywatch című filmekben, valamint A Fehér Lótusz című sorozatban játszotta. Na de tehetségén kívül alakja és szépsége mellett sem lehet elmenni szó nélkül – galériánkban mutatjuk, hogy néz ki az a színésznő, akiért most egész Amerika rajong!

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Az Ázsia Expressz forgatása óta először volt pihenőnapja Ördög Nórának, amikor egy rövid kis Instagram-videóban bejelentkezett és összefoglalta a gondolatait.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.
Sztárok
Katalin hercegné isteni stílusa folyamatosan formálódik, így nem csoda, hogy Vilmos herceg felesége idővel megvált néhány, egykor nagyon kedvelt darabjától.
Sztárok
A 80-as évek ikonikus sztárja, Beverly D’Angelo, most is képes meglepni a rajongókat: a legutóbbi Los Angeles-i bevásárlóútján olyan megjelenéssel tűnt fel, hogy sokan első pillantásra fel sem...
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.
Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.