Sztárok

Élete egyik legfontosabb részletét titkolta Al Capone - mindenkinek hazudott

A 20. század egyik legnagyobb bűnözője volt, a megtévesztés mestere.

Amerika nagy gengsztere

Lassan elérkezünk Al Capone születésének és - ami azt illeti - halálának évfordulójához is, így e jeles alkalmak apropóján úgy gondoltuk, kicsit felelevenítjük a 20. század egyik legismertebb gengszterének életét. A legendás bűnöző 1899. január 17-én született New Yorkban. A mai szervezett bűnözés alapjait gyakorlatilag ő fektette le, olyan tetteket vitt véghez, melyeknek köszönhetően világhírűvé vált. (Egy kicsit hasonlított Pablo Escobarra, bár azért sokban különbözött is a két karakter.)

Capone már tinédzserként rossz társaságba keveredett, amiből nem is került ki soha. Fiatal korában a mentora az „eredeti” gengszter, Johnny Torrio volt, aki hamar jobbkezévé fogadta őt. Egy jó darabig együtt vezették a Chicago Outfitet, a bandát, ami a szeles város főként déli részét irányította. Miután Torrio 1925-ben visszavonult, Caponéra hagyta a szervezetet. A többi, ahogy mondani szokás, már történelem. Persze a vezér hamar Amerika első számú közellensége lett, köszönhetően bűntetteinek. Egyik leghíresebb ügye az úgynevezett „Valentin-napi mészárlás” volt. Akkoriban Chicagót két bűnbanda uralta: ahogy már említettük, délen Al Capone uralkodott, északon pedig George Moran. Mivel köztudott, hogy két ekkora dudás nem fér meg sokáig egy csárdában, így várható volt, hogy előbb-utóbb valamelyikük el akarja távolítani majd a másikat az útból. Végül Capone csőbe húzta Morant, akinek embereit csapdába csalta és sortűzzel kivégezte 1929. február 14-én.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A keze szinte mindenben benne volt, prostitúciótól kezdve a szerencsejátékokon át egészen az alkoholig. Hamar szert tett 100 millió dolláros vagyonára, keze alatt rengetegen dolgoztak és évekig érinthetetlennek bizonyult. A gengszterkirály hat esztendőn át volt a chicagói csapat góréja. 1947. január 25-én halt meg szívbénulásban Miamiban. Caponét máig az amerikai bűncselekmények ikonikus alakjának tekintik, a férfit, akit sokan csak úgy becéztek: a „Sebhelyesarcú”. Ennek oka is egy külön sztori, amit a következő oldalon folytatunk…

Lapozz!

Fotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Kevesen tudják, hogy a történelem egyik legismertebb brit államférfija nemcsak rendkívüli szónoki képességeiről és vezetői kvalitásairól volt híres, hanem számos meghökkentő magánéleti szokásáról is...
Egészség
A nyári hőhullámok idején sokan keresik a legjobb módját annak, hogyan pótolják a folyadékveszteséget, és hogyan őrizzék meg a frissességérzetet a tartós kánikulában. Bár a legtöbben automatikusan a...
Fashion&Beauty
Van egy párosítás, amely idén nyáron szinte észrevétlenül hódította meg a divatrajongók gardróbját. Egyszerre kényelmes, nőies és elegáns, ráadásul pillanatok alatt stílusossá varázsolja a...
Lifestyle
Egy váratlan információ vagy egy félmondatban elejtett hír most kulcsszerepet kap az Ikrek életében. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A magyar nyelv számtalan olyan régi szót őriz, amelyek egykor a mindennapok természetes részei voltak, ma azonban már szinte teljesen feledésbe merültek. Vajon te felismered, mit jelent ez az öt...
Lifestyle
A hónapban az érzelmi hullámzások könnyen megjelenhetnek a Rákoknál fizikai tünetek formájában is - íme, júliusi előrejelzésünk egészség fronton!