Akkor és most - Ennyit változtak a sikersorozat sztárjai 8 év alatt

Nyolc évada dübörög az "Agymenők", a legújabb részek immáron Magyarországon is elérhetőek. Ez idő alatt az alig ismert színészekből világsztárok és Hollywood legjobban kereső sorozatszereplői váltak, a geekség pedig menő lett szerte a földkerekségen. Lássuk, hogyan fordult meg a világ Jim Parsonsékkal azóta, hogy 2007. szeptember 24-én levetítették a sorozat első epizódját.

Világsztárok lettek

Több százmillió rajongó örülhet szerte a világon: az Agymenők visszatértek! Magyarországon a Comedy Central képernyőjén – az amerikai premierrel szinte egy időben – láthatóak a mozgalmas nyolcadik évad eseményei. Nem kérdéses, hogy Jim Parsons életét megváltoztatta a sorozat, hiszen a sorozat előtt a színész mindössze egyetlen filmben szerepelt. Mostanra a világon mindenki Sheldon Cooperként azonosítja a nyurga sztárt. Az ismertségen túl Parsons bezsebelte a szakma elismerését is, négy Emmy-díjat és egy Golden Globe-ot kapott a szívügyekben járatlan tudós alakításáért. A világsztárrá avanzsált Parsons 2012-ben jelentette be, hogy meleg, nem sokkal később pedig, hogy 10 éve boldog kapcsolatban él. „Felkelünk, kávézunk, kutyát sétáltatunk, dolgozni megyünk. Éljük a szerelmesek unalmasan boldog életét” – mondta akkor.

Penny csillagot kapott

A Pennyt alakító Kaley Cuoco az "Agymenők" másik nagy nyertese. A "Bűbájos boszorkák"-ból is ismert lány Jim Parsonsszal együtt epizódonként egymillió dollárt keres a sorozattal. A szitkom bombanője legutóbb azzal sokkolta követőit, hogy hosszú szőke haját levágatta bubira, idén szeptemberben pedig azért került újra címlapokra, mert ő is áldozatává vált a meztelen sztárfotók kiszivárogtatójának. Október 29-én átadták a Hollywood Walk of Fame 2532. csillagát, amelyen az ő neve díszeleg. Nemcsak gazdag lett – hivatalosan sztár is. Cuoco a sorozat nyolc évada alatt Ryan Sweeney személyében párra lelt és már azt is be merte vallani, hogy egykoron titokban randizott kollégájával, Johnny Galeckivel, akivel a képernyőn is szerelmeseket alakítanak.

Oldalak

Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...