Sztárok

Külföldön is a legnagyobbakat ragadta magával 2016 - Hiányozni fog Bud Spencer, George Michael és a többiek

2016 számtalan áldozatot követelt magának. Nehéz lenne felsorolni az összes hírességet, akitől idén búcsúzunk; a teljesség igénye nélkül összegyűjtöttük azokat, akiknek halálhíre az egész világot alapjaiban rengette meg idén. Nézd meg, kik nem lesznek velünk a 2017-es évben!

David Bowie végső hónapjait megörökítette az utókor számára

David Bowie, eredeti nevén David Robert Jones Londonban született 1947. január 8-án. Az angol zenész, színész, zenei producer és zeneszerző öt évtizedet átívelő pályafutása során többször újította meg zenéjét, gyakran új zenei trendek előfutárává válva ezzel. Zenei újításait külsejének és „személyiségének” megváltoztatásával ötvözte, kiérdemelve így „a pop kaméleonja” elnevezést. Bowie munkássága a zenészek szinte minden későbbi generációjára hatást gyakorolt. Tartós népszerűségéhez különleges, bariton énekhangja és munkáinak intellektuális mélysége is nagyban hozzájárult. Bowie-t 1996-ban iktatták be a Rock and Roll Hall of Fame-be, 2000-ben pedig a VH1 100 legnagyobb rockzenészt felsoroló listáján a 7. helyre került. Tizennyolc hónappal halálát megelőzően májrákot diagnosztizáltak nála. Bowie tudta, hogy nincs sok ideje hátra, így minden erejét utolsó nagylemeze, a Blackstar készítésére fordította, amely 2016. január 8-án jelent meg. Két napra rá, 2016. január 10-én elhunyt.

Meghalt a Harry Potter sztárja, Alan Rickman

Alan Sidney Patrick Rickman 1946. február 21-én született Londonban.  A Golden Globe- és BAFTA-díjas angol színész első híresebb szerepeként eljátszhatta a hidegvérű Hans Gruber karakterét a Drágán add az életed című akciófilmben  1988-ban. Később ő alakította Perselus Pitont a Harry Potter filmekben, valamint a nottinghami bírót a Robin Hood – A tolvajok fejedelmében is. Alant már gyerekkorában nagyon érdekelte a színészet, gyakran fel is lépett az iskolai előadásokon. Érettségije után azonban mégis úgy döntött, hogy inkább grafikus lesz, és ezért beiratkozott a Royal College of Artba. Később mindannyiunk legnagyobb örömére ismét meggondolta magát, és visszatért a színpadra. Rickman nemcsak színészként elismert, a képzésben is prominens szerepet vállalt: 2003-tól a Royal Academy of Dramatic Art alelnöke volt. 2016. január 14-én daganatos megbetegedésben hunyt el Londonban.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotók: flash80.com, disney.wikia.com

Oldalak

Sztárok
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...