Recept

Töltött burgonya gombás mártással

Igazi ínyencség. Egyszerű, mégis teljes a harmónia a hús és a zöldségek között. A gombakedvelőknek ez az étel lehet maga a mennyország, hiszen kedvük szerint variálhatják a gombaféléket, amiket fel szeretnének használni.

Hozzávalók

  • 6 db nagyobb burgonya
  • 30 dkg darált csirkehús
  • 30 dkg gomba
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 dl olaj
  • 2 dl tejszín
  • 2 dkg liszt
  • petrezselyemzöld
  • őrölt fehérbors
  • 1 tömlős sajt

Elkészítés

A burgonyát vágjuk félbe, és főzzük puhára. Majd vegyük ki, és vájjunk ki a közepét. Vágjuk apróra a vöröshagymát, és egy kevés olajon süssük üvegesre. Adjuk hozzá a darált húst, majd sózzuk ízlésünk szerint. Ha már kellően összesütöttük őket, kanállal adagolva töltsük meg velük a kivájt közepű burgonyát. A maradék krumplit keverjük össze a tömlős sajttal, majd tegyük rá a töltelékre. Kenjünk ki egy tepsit olajjal, helyezzük egymás mellé a megtöltött krumplikat, majd öntsünk alájuk egy kis vizet. 25-30 perc alatt kész is van. A mártáshoz a felszeletelt gombát süssük meg egy kis olajon, adjunk hozzá lisztet, és keverjük hozzá a tejszínt is. Hagyjuk egy kicsit forrni, majd petrezselyemmel, sóval, és fehérborssal ízesítjük. Tálaláskor a töltött burgonya köré öntjük a gombásmártást, és már kész is van.

További ajánlatunk a gombakedvelőknek: parmezános gombakrémleves.

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Recept
Egészség
Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
Sztárok
A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
Sztárok
Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...
Sztárok
A közönség a Hunyadi minden egyes történelmi szereplőjéhez egy színész arcát társítja, de vajon hogyan nézhettek ki e valóban létezett személyek a középkorban? A választ a mesterséges intelligencia...
Sztárok
Március végén szexuális zaklatási vádak miatt állt bíróság elé a 76 éves Gérard Depardieu, aki a vádlottak padján egy meglepő, az ügyhöz azonban kevéssé kapcsolódó bejelentéssel borzolta a kedélyeket...
Utazás
Íme egy újabb izzasztó, ugyanakkor pokolian szórakoztató feladvány, mellyel tesztelheted a földrajztudásodat.