Paradicsomos padlizsánsaláta - Recept

Gyors, vitamindús és nagyon finom – ez a paradicsomos padlizsánsaláta! Vigyázz, nehogy függőséget okozzon…

Hozzávalók

  • 4 padlizsán (kb. 1 kg)
  • 25 dkg paradicsom
  • 2 újhagyma
  • 2-3 szál friss bazsalikom

A szószhoz

  • 1 kis darab friss gyömbér
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2-3 evőkanál balzsamecet
  • 2 evőkanál olíva- vagy szezámolaj
  • 2 evőkanál szójaszósz
  • bors
  • Cayenne-bors

Elkészítés

Először a padlizsánokat készítsük el: szurkáljuk meg őket, tegyük sütőlapra és 200 fokra előmelegített sütőben süssük 40 percig. Időnként forgassuk meg őket, hogy egyenletesen átsüljenek. Ha már puhák, vegyük ki a sütőből, vágjuk félbe hosszában, és kaparjuk ki a belsejüket, majd ha egy kissé kihűltek, kockázzuk fel a padlizsánhúst.

Ezután következhet a szósz: reszeljük le a gyömbért, zúzzuk össze a fokhagymát, majd keverjük össze a balzsamecettel, az olíva- vagy szezámolajjal és a szójaszósszal, végül adjuk a padlizsánhoz. A paradicsomot, valamint az újhagymát a zöldjével együtt vágjuk fel, majd ezt is adjuk hozzá a padlizsánhoz. Utolsó simításként hintsük meg bazsalikommal a salátát. Pirítóssal tálaljuk.

Ha tetszett a recept, nyomj egy lájkot, vagy oszd meg másokkal is!

Fotó: littlebitesofeverything.com

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
Folyamatosan mennek a találgatások, hogy ki lehet majd a Tankcsapda új tagja. Most egy különleges kép miatt felmerült egy név, amivel a rajongók elégedettek lennének.
Lifestyle
Elindult egy új alkalmazás, ami szakembereknek és aggódó felnőtteknek egyaránt segítséget nyújt a gyermekvédelmi jelzőrendszerben való tájékozódásban. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által...
Lifestyle
Az országban még 2024-ben fogadtak el reformokat, amelyek keretében az eddigi négy hónapos szolgálati időt 2026 augusztusától 11 hónapra emelik.
Sztárok
Elhunyt Diesel vom Burgimwald. aki Rexet alakította a kultikussá vált sorozatban. Sokan tudják, hogy mennyire okos volt, és rengetegen búcsúztak tőle.
Sztárok
Kádár L. Gellért egy csapásra ismertté vált, amikor a TV2 műsorra tűzte az új magyar történelmi sorozatot, a Hunyadit, melyben a színművész a címszerepet alakítja. Évtizedekkel ezelőtt azonban még...
Lifestyle
Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.