Paella - mediterrán finomság mára

Ha egy turista Magyarországra látogat, feltétlenül meg kell kóstolnia a nemzeti finomságunkat, a gulyást. Mi ugyanígy vagyunk ezzel, ha Spanyolorszába megyünk, ahol az első dolgunk az lesz, hogy betérünk egy étterembe, és rendelünk magunknak az ők kedvencükből : a paellából. De akár itthon is elkészíthetjük.

 

A paella híres nemzeti étel, mely nevét egy speciális edényről kapta, melyben az igazi paellát készítik. Igen ízletes étel, melynek eredete rejtélyes. Népszerűség olyan nagy, hogy mind Valencia, mind Katalónia a saját specialitásának tartja ezt a finomságot.

 

A paella elkészítésekor legyünk tekintettel arra, hogy olyan edényt válasszunk, amelyben kellő mennyiséget tudunk beletenni, hiszen ennek az ételnek nemcsak a minőségére, de a mennyiségére is oda kell figyelnünk. Egy-egy összejövetelen jól felszolgálható akár ebben a tálban is, hiszen egy nagyobb család jól körbe tudja állni, és kedvére falatozni belőle. Egy olyan ízletes ételről beszélünk, melyet még a válogatósabbak is szívesen fogyasztanak. Spanyolországban, de más országokban is meg van a helyi változata. Megtaláljuk a paellát Mexikóban is, de az Arab országokban is nagy sikere van.

 

Számtalan változatát ismerjük, van olyan amelyet csirke hússal készítenek, de vannak olyan helyek, ahol előnybe részesítik a tengeri gyümölcsökkel készült paellát. Rizzsel és megfelelő fűszerekkel kellemes ízvilágot kölcsönzünk neki. Nem kell megijednünk akkor sem, ha nyúlhúsból, vagy akár csigából készítik, mert bizony ilyen fajtáját is ismerjük a paellának.

 

Magyarországon még kevésbé elterjedt, de az ínyencek bizony megtalálhatják különböző éttermek étlapján vagy akár mi magunk is elkészíthetjük. Egy paella akkor tökéletes, ha minél több hozzávalóból készítjük el.

 

Íme egy recept, melyet felhasználva egy könnyed vacsorát varázsolhatunk az asztalra:

 

 

Hozzávalók:

    4 személyre

    Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
  • 2 csirkeszárny,

  • 1 mokkáskanál őrölt sáfrány,

  • 25 dkg nagyobb garnélarák,

  • 12 dkg kisebb garnélarák (mindkét fajta rák páncéljában),

  • 50 dkg élő kagyló,

  • só,

  • frissen őrölt fekete bors,

  • olaj a főzéshez,

  • 1 kis zöldpaprika

  • 1 kis piros húsú paprika,

  • 1 lila hagyma,

  • 2 gerezd fokhagyma,

  • 20 dkg hosszú szemű rizs,

  • 35 dkg paradicsom

  • 5 dkg mélyhűtött zöldborsó

 

Ezeket egy nagyobb lábasban készre főzzük.

Oldalak

Lifestyle
Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.
Sztárok
Újabb utcai fotók bukkantak fel a közösségi médiában a 40. életévéhez közeledő Amber Heardről, aki a Johnny Depp ellen elveszített, gigantikus rágalmazási per után teljes visszavonultságban él...
Lifestyle
Egyre több gyakorlati tapasztalat világít rá a hazai REpont visszaváltási rendszer egyik legnagyobb, úgynevezett láthatatlan problémájára, amely naponta több tízezer műanyag palack újrahasznosítását...
Egészség
Nem minden, a szív számára kedvezőtlen étel tűnik elsőre egészségtelennek, ezért érdemes a megszokott fogásokkal kapcsolatban is tudatosabbnak lenni.
Sztárok
A Harry Potter-franchise évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte, a rajongók pedig a mai napig rajonganak a filmek háttérben zajló, sokszor egészen megdöbbentő kulisszatitkaiért.
Lifestyle
Rendkívül ritka és felháborodást kiváltó felvétel járta be a közösségi médiát: a Balaton szokatlanul alacsony vízállása miatt feltáruló tómederben kapta lencsevégre egy fotós a vízben dolgát végző...