Hold-diéta: ha látványos eredményre vágysz, így érdemes bevetned a Hold erejét

Holdfázisok

A fogyó Hold kulcsszerepet játszik a diétában, ugyanis telihold után 14 nappal elkezdődik a fogyás, amikor is két hét alatt mérhető eredményeket is tapasztalhatunk – azt azonban fontos betartani, hogy ebben az időszakban délután négy óra után már ne vegyünk magunkhoz táplálékot. Teliholdkor kell a leginkább odafigyelni arra, mikor mit és mennyit eszünk. Ilyenkor ugyanis minden duplán hat: a salaktalanító ételeknek és italoknak dupla akkora a jótékony hatása ezeken a napokon, azonban a túl sok kalória bevitele szintén nagyobb kárt okozhat, mint máskor. Az újhold idején érdemes méregteleníteni, szervezetünk ugyanis ezen fázis előtt és egy nappal utána fogékony a salaktalanításra – ha tehát léböjtöt tervezel, ekkor vesd be. Amikor a Hold dagad, azaz növő fázisban van, testünk is jobban kívánja az ételt, ilyenkor gyakran érezhetünk éhséget és megnövekedett étvágyat. Délután öt óra után már nem javasolt semmilyen étel elfogyasztása, mivel a test ebben a 14 napos időszakban átáll a kalóriák tárolására.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Két diétás étel receptjéért lapozz!

Oldalak

Sztárok
Úgy tűnik, hiába költözött vissza Harry és Meghan az Egyesült Királyságba, a királyi családnak továbbra sem sikerült rendeznie minden nézeteltérését.
Sztárok
Különleges biztonsági protokoll lépett életbe a római Gemelli Klinikán, ahol álnéven és speciális kódok mögé rejtett adatokkal készítik elő XIV. Leó pápa tüdőcsomó-eltávolító műtétjét.
Sztárok
Különleges pillanatokat osztott meg rajongóival Majka és felesége, Majoros Hajnalka: a sztárpár a francia Riviérán kapcsolódik ki, ahol ezúttal Hajni ragadta meg a robogó kormányát.
Lifestyle
Az Országgyűlés megszavazta a kormány új gyermekvédelmi törvénymódosításait, amelyek a digitális környezetben, a médiaszolgáltatásban, a közterületi reklámoknál és a kórházban maradt gyermekek...
Egészség
A fokhagyma szinte minden magyar konyhában megtalálható, ám kevesen tudják, hogy a belsejében megjelenő apró elváltozás sokat elárulhat az állapotáról.
Sztárok
Máté Kriszta és Bárdos András 19 éves lánya, Anna egy olyan elit, 12. századi kastélyban működő walesi bentlakásos iskolában tanul, ahová európai trónörökösök is járnak.