Kenyérlángos - Magyaros ízek

Laktató, vendégváró étel a baráti összejövetelekre. Ha szereted a lángost, de kezd egy picit unalmas lenni, akkor próbáld ki a kenyérlángost.

Hozzávalók:

Tészta:

  • 50 dkg liszt (jelen esetben tönköly fehérliszt)
  • 1 db nagyobb héjában főtt krumpli kihűtve, összetörve
  • fél csomag élesztő (friss vagy instant)
  • só, 1 evőkanál olaj
  • tej, langyos víz
  • A tetejére:
  • 3,5 dl tejföl
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 5 dkg reszelt füstölt trappista
  • 3 nagy fej hagyma
  • 10 dkg húsos szalonna só

Elkészítés:
A friss élesztőt kevés cukros, langyos tejben futtasuk fel. A szárítottat egyenesen a liszthez lehet adni. A lisztből, krumpliból, olajból, élesztőből, megfelelő sózás után készítsünk tésztát, amihez annyi langyos vízet adjunk, hogy rugalmas, nem túl lágy állagú tésztát kapjunk. Letakarva kelesztjük.
A feltéthez a szalonnát kisebb kockákra vágva pirítsuk meg. Egy evőkanál szalonnazsíron pirítsuk aranybarnára a félfőre vágott hagymát, sózzuk meg, és keverjük hozzá a szalonnapörcöt. A tejfölt a szétnyomott fokhagymával, sóval, reszelt sajttal keverjük össze. A kinyújtott, tepsibe fektetett tésztát kenjük meg a fokhagymás tejföllel, és kanalazzuk rá a hagymás-szalonnás keveréket. Ha maradna a tejfölből, pettyezzük meg vele a tetejét és előmelegített, közepesen forró sütőben kb. 40 perc alatt süssük készre. Apróra vágott sonkát, füstölt húst, vagy kolbászt is rá lehet tenni.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Oldalak

Home&Design
Sokan bizonytalanságban vannak, hogy mit csináljanak a virág, vagy szobanövény elszáradt részeivel.
Sztárok
A brit királyi család körül az utóbbi években szinte állandóan akad valamilyen családi feszültség, ám most úgy tűnik, nem feltétlenül az a konfliktus lehet a legnagyobb probléma, amelyről a legtöbbet...
Lifestyle
A Halak belső iránytűje ma különösen pontosan működik - olvasd el napi horoszkópod te is!
Utazás
A szakemberek szerint ez is a klímaváltozás műve az Adriánál, és más medúzafajok is kezdenek megjelenni.
Lifestyle
A többség azért nem szereti betenni a ventilátort a hálószobába, mert zavarja a hang.
Sztárok
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.