Recept

Ők lesznek az Ide süss! versenyzői - Bepillantás az első adásba

Ma indul a vadiúj gasztro-reality műsor.

Bemutatkoznak az Ide süss! versenyzői

Azt már tudtuk, hogy a VIASAT3 vadonatúj gasztro-realityjének műsorvezetője Hajós András és Sass Dani lesz, az édes cukrászkölteményeket pedig Baracskay Angéla és Szabadfi Szabolcs fogja zsűrizni. Bepillantást nyerhettünk a műsor gyönyörű környezetébe és megismerhettük a verseny szabályait is, most viszont végre az is kiderül, kik azok a versenyzők, akik tehetségükkel és kreativitásukkal március 26-tól minden hétköznap 20.00-tól megküzdhetnek egymással a zsűri elismeréséért és az 5 millió forintos főnyereményért.

Török Orsolya

A marketingesként dolgozó mindig mosolygós Orsi a műsor előtt mindössze 9 hónappal kezdett el sütni. Szerepléséhez a legnagyobb motivációt nagymamája jelentette. Miatta hajtott, küzdött és tudta, hogy egy percre sem fogja feladni a versenyt. A folyton derűs lány saját bevallása szerint nagyon félt a műsortól, de mivel imádja a kihívásokat, izgatottan vágott bele az édes kalandba.

Pelyvás Alex

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az eredetileg környezetmérnöki végzettséggel rendelkező Alex korábban gyógyszertárban dolgozott, most egy telekommunikációs cégnél tevékenykedik. Nem áll tőle távol a sütés világa, már gyerekkora óta gyakran segít édesanyjának a konyhában. Alex kicsit spirituális, érzékeny fiú, de ha olyan a helyzet, a véleményét bátran vállalja. A műsor átformálta az életszemléletét, ma már úgy gondolja, nincsen olyan feladat, amit higgadt fejjel ne lehetne megoldani.

Szabó Eszter

A Budapesten élő céltudatos lányt a párja nevezte be a versenybe. Az óvodapedagógusként dolgozó Eszter szenvedélyesen szereti az édességet, ezért is kezdett el két éve sütni. Azóta a sütés élete részévé vált, nincs olyan hét, hogy ne készítene valamilyen süticsodát. A nagydumás, vagány lány jelenleg is a szakmájában dolgozik, angol nyelven is visz csoportot, és az óvodában is gyakran hódol szenvedélyének.

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Fotók: VIASAT3/Labancz Viktória

Oldalak

Recept
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...