Magyarországra is juthatott a fertőzött tojásokból

Eddig minden különösebb izgalom nélkül figyeltük a nyugat-európai tojásbotrányt, de most már hazánk is érintett lett.

Tojásbotrány

Nyár közepén jöttek az első hírek arról, hogy fertőzött tojásokat, illetve tojókat találtak Belgiumban. Egy belga cég gyártotta ugyanis azt az atkairtót, amiből aztán Hollandiába is került, és amely megfertőzte az ottani állományt is. Ezt követően sorra jelentkeztek az országok, ahol szintén felbukkant fertőzött tojás - jelenleg 16 állam érintett az ügyben, most már úgy tűnik, Magyarország is.

Jelszó: megsemmisítés

Mint kiderült, az atkairtóból egy fipronil nevű anyag került a tojásokba. Ez ugyan károsíthatja a májat, de ez sok mindentől függ: például, hogy mennyit kapott belőle a tyúk; milyen sokáig állt a tojás; milyen egészségi állapotban van az, aki fertőzőtt tojást fogyasztott. A botrány kirobbanása ótal állatok százezreit vágták le, tojások millióit semmisítették meg. Ennek hosszútávú hatásai is vannak: munkahelyek szűnnek meg, tojáshiány alakulhat ki.

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Leadfotó: express.co.uk Fotó: express.co.uk, nytimes.com

Oldalak

Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Home&Design
Nincs ki gondozza szeretett növényeidet mialatt te elutazol? Akkor olvass tovább, tippjeinkkel kedvenc zöldjeid sem sínylik meg a távollétedet.
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.