Citromkrémes torta - Puha piskóta, mascarponés töltelék

Citromkrémes torta... Jól hangzik, nem igaz? Egy ilyen pihe-puha finomságnak soha nem lehet ellenállni. Szerzőnk, a Limara Péksége blog szerkesztője máris mutat hozzá egy isteni receptet.

Tortát sütöttem, citromkrémeset. A krém meyer lemon curd és mascarpone keveréke volt.
Szerettük...

Hozzávalók a piskótához:

  • 8 db tojás
  • 8 ek. cukor (4-4 ek. kristálycukor és porcikor)
  • nagy csipet só
  • 8 ek. finomliszt
  • 4 ek. olvasztott (de nem meleg) vaj

Krém:

  • 3 meyer citrom leve
  • 1 citrom leve
  • 1,5 meyer citrom héja
  • 15 dkg cukor
  • 3 tojás
  • 6 tojás sárgája
  • 15 dkg hideg vaj
  • 50 dkg mascarpone
  • 2,5 dl habtejszín
  • 2 habfixáló

A díszítéshez:

  • kandírozott citromkarika
  • 3 ek. őrölt mandula

Elkészítés

2 db 4-4 tojásból készült piskótát készítettem, én jobban szeretem így, mint egy 8 tojásos piskótát sütni. Ehhez 4 tojás fehérjét 2 evőkanál kristálycukorral és egy csipet sóval kemény habbá verjük egy robotgép segítségével. (Ügyelni kell, hogy ne legyen túl kemény, mert akkor a piskótánk nem emelkedik magasra.) Közben a 4 tojás sárgáját 2 púpos evőkanál porcukorral habosra keverjük egy kézi habverővel. Amikor a tojáshab megfelelő állagú lassan hozzácsorgatjuk a tojássárgája krémet. Pár pillanat alatt elkeverjük és kikapcsoljuk a gépet. A 4 ek. lisztet egy szitán keresztül több részletben a tojáshab tetejére szórjuk és egy spatulával óvatosan elkeverjük. Végül a tál oldaláról belecsorgatjuk a 2 ek. olvasztott, de nem meleg vajat. Pár mozdulattal a masszába forgatjuk. Egy 24-25 cm átmérőjű tortaforma alját sütőpapírral kibéleljük, a piskótamasszát belesimítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 18 perc alatt készre sütjük. A fejjel lefelé egy rácsra fordítjuk és így hagyjuk langyosra hűlni. Ezután készítünk még egy ugyanilyen tortakarikát.

A krémhez lábasba reszeljük a citromok héját, kifacsarjuk a meyer citromok és a citrom levét 2,5-3 dl kell legyen, majd hozzáadjuk a cukrot a tojásokat és a tojások sárgáját és simára keverjük. Lassú tűzön állandó kevergetés mellett besűrítjük. Végül az apró kockára vágott vajat is belekeverjük. Amikor a krémünk sima és sűrű egy fóliát terítünk a tetejére is alaposan kihűtjük. A mascarpone-t egy robotgéppel habosra keverjük, majd lassan, több részletben hozzáadjuk a citromkrém kétharmadát és alaposan elkeverjük. Fóliával lefedjük a tálat és a krémet pár órára hűtőbe tesszük.

Következik a torta összeállítása. A piskótakarikákat félbevágjuk, így lesz négy darab korongunk. Egy tortatálra teszünk egy korongot, megkenjük a krém negyedével, arra piskóta jön, majd krém, így tovább. végül a maradék krémmel bevonjuk a torta tetejét és az oldalát is.

Következik a torta díszítése (botrányos, hogy ez mennyire nem megy nekem....). A torta oldalát őrölt mandulával vonjuk be. Ezután a 2,5 dl habtejszínt 2 csomag habfixálóval keményre verjük, majd belekeverjük a félretett citromkrémet. Csillagcsöves habzsákba töltjük és a torta tetejére a szélénél kezdve sűrűn kis virágokat nyomunk. A szélét kandírozott, negyedekre vágott citromszeletekkel és friss reszelt citromhéjjal díszítjük. A kész tortát pár órára hidegre tesszük.

Reform almás pite - Finomabb, mint az eredeti

Ha almás pitéről esik szó, szeretsz a klasszikus verziónál maradni? Pedig hidd el, hogy diétás formában még finomabb is lehet!

Leadfotó: redspatuladiaries.wordpress.com

Oldalak

Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...