Recept

Baklava - Török finomság

A baklava mára már nem csak a különleges éttermek étlapjain lelhető fel, szinte bárhol kérhetjük ezt az édességet. Elkészítése nem a legegyszerűbbnek mondható, de az eredményért megéri.

Hozzávalók

  • 30 db réteslap
  • 15 dkg vaj
  • 40 dkg dió
  • 10 dkg cukor
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 30 dkg méz
  • 1 citrom

Elkészítés
20 dkg mézet felmelegítünk, majd beletesszük a cukrot és a diót, majd egy tepsit kikenünk vajjal. Ráterítünk két réteslapot megkenjük olvasztott margarinnal, ezután ismét két réteslap következik margarinnal megkenve, s ezt ismételjük 10 lapig. Ezt megkenjük a töltelék felével, majd kettesével váltogatva ismét 10 réteslap következik, rákenjük a töltelék másik felét, végül betakarjuk a maradék 10 réteslappal, kettesével váltogatva, margarinnal kenegetve. 180 fokos, előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük. Közben a citromléhez hozzáadunk 3 dl vizet és a maradék mézet. Ezt felforraljuk és a kész süteményt meglocsoljuk vele.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Hozzávalók

  • 30 db réteslap
  • 15 dkg vaj
  • 40 dkg dió
  • 10 dkg cukor
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 30 dkg méz
  • 1 citrom

Elkészítés
20 dkg mézet felmelegítünk, majd beletesszük a cukrot és a diót, majd egy tepsit kikenünk vajjal. Ráterítünk két réteslapot megkenjük olvasztott margarinnal, ezután ismét két réteslap következik margarinnal megkenve, s ezt ismételjük 10 lapig. Ezt megkenjük a töltelék felével, majd kettesével váltogatva ismét 10 réteslap következik, rákenjük a töltelék másik felét, végül betakarjuk a maradék 10 réteslappal, kettesével váltogatva, margarinnal kenegetve. 180 fokos, előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük. Közben a citromléhez hozzáadunk 3 dl vizet és a maradék mézet. Ezt felforraljuk és a kész süteményt meglocsoljuk vele.

Oldalak

Recept
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.